
Ha Brno, akkor Zetor…
Traktorok - 2018.06.03
…ha Zetor, akkor megújult modellek Az áprilisi csehországi Techagro nemzetközi agrárgexpó ideje alatt európai újságírókat látott vendégül a brnói székhelyű, a nemzetközi porondon is jól csengő márkanévnek számító Zetor.
A meghívottak között volt lapunk is, a rendezvény keretében a jelen új fejlesztéseinek bemutatása mellett a brand múltjába és jövőjébe is betekinthettünk.
Élénk érdeklődés kísérte a cseh traktorgyártó standját a Techagrón, a vállalat 504 négyzetméteres kiállítóterületén
7 traktort, valamint egy ZETOR 4 hengeres motort tekinthetett meg a közönség.
Az ötnapos kiállítás egyik fontos eseménye volt a nemzetközi sajtótájékoztató, amelyen megújult flottájukat mutatták be. A ZETOR traktor-modellsorozat mindegyik tagját továbbfejlesztették. A vállalat az egyszerű, okos és praktikus dizájn híve, mert szerintük ez a kulcsa a megbízható és egyszerűen karbantartható gépeknek.
Megújult modellek
A brnói rendezvény legnagyobb attrakciójának a felfrissített, új dizájnt kapott MAJOR modellsorozatot szánták. Az új megjelenés – amely az olasz Pininfarina Stúdió munkáját dicséri – hangsúlyozza a traktor dinamikáját és teljesítményét, illetve azt mutatja, hogy a design nemcsak vonzó, de egyben praktikus is lehet. Az áthelyezett első fényszórók a traktor előtt nagyobb munkaterületet világítanak meg, a motorháztető dőlésszöge pedig jóval nagyobb rálátást biztosít a traktor körül elhelyezkedő munkaterületre. A traktor fékrendszerét is továbbfejlesztették, illetve olyan érzékelővel szerelték fel, amely leállítja a TLT-t, amikor a kezelő elhagyja a helyét. A megújult Major modellben minden ülés biztonsági övvel van felszerelve. A traktor kabinja is kényelmesebb lett, a légrugós elfordítható ülés új szintre emeli az üzemeltető kényelmét. A megújult MAJOR HS és a CL szériagyártása várhatóan 2018 nyarán indul.
40 és 70 lóerő között
Az új UTILIX és HORTUS 40–70 lóerős traktorok 2017 végén kerültek a ZETOR portfóliójába. Univerzális jellegük miatt a mezőgazdaság mellett az önkormányzatok kommunális teendőihez, kertészeti munkálatokhoz és a hobbigazdák számára egyaránt ideálisak. A traktorok értékesítése az év második negyedévében kezdődik. Mivel az európai értékesítések 20 százalékát az ebbe a teljesítménytartományba tartozó traktorok teszik ki, a ZETOR két új traktormodellel rukkol elő négy (UTILIX HT 45, UTILIX HT 55, HORTUS CL 65, a HORTUS HS 65) specifikációban – mondta el Marián Lipovský, a ZETOR TRACTORS a.s. ügyvezető igazgatója. A brnói nagy show keretében a PROXIMA modellsorozat új generációját is bemutatták. A PROXIMA traktorok a többi modellhez hasonlóan a fékrendszertől az új műszerfalig számos új biztonsági elemmel bővültek. Az ügyfelek számára talán az a legfontosabb információ, hogy 2018 közepén 80 és 90 lóerős modellekkel egészül ki a PROXIMA modellsorozata. A korábbiakhoz képest új, hatékonyabb fékrendszert kaptak a piacon épp 20 éve jelen levő FORTERRA modellek is, de a legnagyobb újdonság az ECO 40 sebességváltó a FORTERRA HSX és HD motorokban, amellyel nagyobb sebesség esetében is optimális marad a fordulatszám (40 km/h-s sebesség esetén is 1750 fordulat/perc). A fejlesztésnek köszönhetően ezeknek a traktoroknak a működési költségei az adott feladattól függően akár 20 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek. A FORTERRA HSX függesztett első tengellyel is rendelhető, ami növeli a traktor üzemi kényelmét. A frissített FORTERRA HD 2018 augusztusában indul a piacok meghódítására. Az elmúlt két évtizedben több mint 21500 FORTERRA traktort értékesítettek a világ 55 országában.
Piaci pozíciók erősítése
A cég újdonságait bemutató sajtótájékoztatón Marián Lipovský arról is beszélt, hogy a traktorok „frissítése” mellett folyamatosan a piaci pozícióik megerősítésén dolgoznak. Új partnerük van már Észtországban, és beléptek a vietnami piacra is, illetve további potenciális partnereik vannak Dél-Amerikában, Kelet-Afrikában és Délkelet-Ázsiában. A vállalat 2018-as céljai között a termelési volumen növelése és a teljes piaci helyzet stabilizálása szerepel.
Tesztvezetés és gyárlátogatás
A traktorgyártó vendégszeretetét élvező újságírók megtekinthették a brnói ipari parkban működő Zetor-gyárat is, valamint tesztvezetésre is lehetőségük volt. Ez utóbbi keretében egy Proxima 100 CL, egy Major HS és egy Forterra 140 HSX állt a vállalkozó kedvű tesztelők rendelkezésére. Az üzemlátogatás során kiderült, jelenleg még mechanikusan rakják össze a trak--torokat, azonban ahogy egy prezentációból megtudhattuk, a nem túl távoli jövőben az összeszerelő futószalagtól a végső minőségi ellenőrzésig a teljes folyamatot szeretnék robotizálni.
A szakmai program ínyencségének számított a régi Zetor modelleket bemutató úgynevezett Zetor Gallery megtekintése. A Zetor gyár története az első világháború idejére datálódik, az elődnek tekinthető, 1918-ban alapított anyavállalat eredetileg fegyvergyár volt, majd az első és a második világháborút követően, 1946-ban a csökkenő megrendelések miatt tértek át állami megbízás alapján a traktorgyártásra. Az eltelt 72 év alatt a világ 136 országába exportáltak, az eladások meghaladják az 1,3 millió darabot. Termelésük 85 százalékát az exportpiacokon értékesítik. A cseh székhelyű cég folyamatosan komoly összegeket fordít fejlesztésekre, az új modellek piaci bevezetésére. A Zetor modellek erőssége a gazdaságosság, hosszú távon ügyfeleik értékelik a kiváló minőségű és kedvező árú pótalkatrészeket és az alacsony üzemeltetési költségeket.
Szerző: TK, AgrárUnió
Címkék: traktor, Zetor, TECHAGRO, Brno, MAJOR
Tovább csökkent a mezőgazdaságigép-forgalom

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...

Baktériumos talajoltás lépésről lépésre: Mit érdemes tudni?

Bizonytalan időre halasztják a 32. Alföldi Állattenyésztési és ...

Akár 1 milliárd forint támogatás! – Megjelent a ...

Honnan tudják a madarak, merre kell repülniük?

Dr. Békési Pál kiemelkedő munkássága és életútja

Optimális gombaölőszer-választás a kalászosnövények kora ...

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos