
Kanadai megafúzió: Orosházát is érinti a cégfelvásárlás
Betakarítás gépei - 2017.12.23
A Linamar 1,2 milliárd dollárért veszi meg a Magyarországon kevésbé ismert, betakarító eszközöket előállító MacDon vállalatot. Az üzletnek hazai vonatkozása is van, hiszen így a felvásárló kanadai cég Békés megyei mezőgépgyártó divíziója, az OROS komoly társra lel a tervezett globális terjeszkedés végrehajtásában.
A Linamar 2007 óta „kerülgeti” szintén kanadai versenytársát, ekkor született ugyanis az a megállapodás közöttük, miszerint a MacDon bizonyos adaptereit Magyarországon gyártják. A napraforgó- és kukorica-betakarító adaptereket előállító orosházi OROS divízió most hasznos segítőtársat kap abban, hogy a világ még több piacán megjelenjenek a Linamar termékei.
A MacDon több mint 40 országban árusítja a betakarítással kapcsolatos eszközeit, hálózatához 1400 forgalmazó tartozik világszerte. A Linamar 59 gyártóüzemmel rendelkezik, valamint 24 500 embert foglalkoztat, és a tavalyi forgalma 6 milliárd dollár körül alakult. A MacDon céget 1970-ben alapította a kanadai Joe MacDonald, és azóta folyamatosan családi tulajdonban volt.
A hajdani Mezőgép 2003-ban vette fel a Linamar Hungary nevet, az OROS divízió pedig a magyar mellett a nyugat- és kelet-európai, észak-afrikai, valamint észak-amerikai piacra fejleszt, állít elő és értékesít mezőgazdasági gépeket, részegységeket, kombájn adaptereket és különféle építőipari gépeket. A MacDon felvásárlása alighanem 2018 első negyedévében zárulhat le.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: betakarítás, napraforgó, kukorica, OROS, Linamar, adapter
A csemezpusztai környezeti katasztrófa - további lépések ...

Társa a bajban és az aszályban is – Vízszivattyúk a STIHL ...

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, ...

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...

Tovább csökkent a mezőgazdaságigép-forgalom

Akár 1 milliárd forint támogatás! – Megjelent a ...

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

Baktériumos talajoltás lépésről lépésre: Mit érdemes tudni?

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...