Csupa MTZ traktorból álló flotta végzi a bálázást az egyik magyar gazdánál
Gépesítés - 2023.05.30
Elindultak a betakarítási munkák, és azzal együtt a bálázók is megjelentek a földeken. Az egyik magyarországi gazdánál meghökkentő MTZ-flottára bukkantunk.
Itt a szalmabála-betakarítás ideje, és megsokasodnak a közösségi médiában is az ezzel kapcsolatos információk. A „Minden, ami MTZ” nevű Facebook-csoportban például Kovács Zoltán számolt be az idei bálázási munkájukról, amiben több érdekes csavar is volt.
Az első az, hogy erőgépekként kizárólag MTZ-ket használnak, ami évtizedekkel ezelőtt megszokott volt Magyarországon, manapság viszont kiemelendő ritkaság. A másik érdekesség (és egyben hasznos megoldás) pedig az, hogy mindegyik traktor után más és más munkagépet kapcsoltak. Így elkerülhető az időrabló átszerelés, flottabbul mehet a munka.
A képeken láthatunk kaszát, rendterítőt, rendképzőt, körbálázót, bálacsomagolót, bálaszállító pótkocsit, és persze homlokrakodós MTZ-t, hogy a pakolást is el lehessen végezni. A poszt alatt természetesen felmerült az a kérdés is, hogy idén mennyi az annyi, vagyis mennyiért készítik el a bérvállalkozók a körbálákat. A befutott válaszok szerint a 125–140 cm átmérőjűek darabja 2000 forint, a 155–160 cm-eseké pedig 2500 forint.
A szalmafélék legnagyobb részét hagyományosan almozásra, istállótrágya készítésére használják fel. Jelen esetben a bálák fóliacsomagolást is kaptak. A hengeres bálák napjainkban gyakoribbak a szögleteseknél, mert nagyobb mennyiségű anyag tömöríthető bennük össze, ugyanakkor a mozgatásuk akár kézzel is lehetséges, bár tény, hogy nem tárolhatók olyan gazdaságosan, mint a kockabálák.
Fotók az MTZ-flottáról: KATT IDE!



Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
HORSCH Terrano, Tiger és Fortis gépcsaládok
Nemzeti parki programajánló július 3–5.
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
Áfonyatermesztés házikertben: Útmutató lépésről lépésre