Lazítás, mélyművelés és magágykészítés egy menetben – ezt tudja az ásógép
Gépesítés - 2023.05.23
Lazítókésekkel, kapákkal és elmunkáló hengerrel egyaránt rendelkezik a holland Imants ásógép, amellyel egy menetben lazíthatunk, mélyművelhetünk és készíthetünk magágyat.
A holland Imants céget 1885-ben alapították, és kovácsműhelyből lassan ekegyártóvá nőtte ki magát. Az 1960-as évek óta pedig ásógépeket készít, amelyek segítenek az erősen tömörödött talaj feltörésében, levegő- és vízháztartásának helyreállításában.
Magyarországi forgalmazójuk, az Agroskill Kft. nemrég a 48WX300 ásógépet mutatta be egy rövid videóban munka közben. A felvétel Somogyban készült, ahol májusig idén 200 mm-nél is több csapadék hullott, ezért a decemberben betakarított cukorrépa után csak mostanra alakultak úgy a körülmények, hogy a cukorrépakombájnnal és a lehordókocsikkal megtiport tarló alapművelését elvégezhessék napraforgó alá.
Nem volt egyszerű munka, de a 250 LE-s John Deere 8230 traktorral láthatón könnyen húzott Imants ásógép elvégezte a feladatot, barázdaképzés nélkül. Ez a változat 3 méter munkaszélességű, a munkamélysége 35 cm, a munkasebessége 7 km/h, így a 3080 kg tömegű gép óránként 2 hektáros területteljesítményre képes.
Lényegében mindent elvégez egy menetben, hiszen az elöl lévő késekkel 55 cm mélyen talajlazítást végez, utána jön 35 cm mélyen az ásógépes művelés, végül pedig 0–6 cm mélységben a magágykészítés. Az Imants 48WX300 ásógép a 48SX gép 5 darab altalajlazító késsel felszerelt változata.
Ebben a formában használható szármaradványos területeken, akár kukoricatarlón is betorkolás, eltömődés veszélye nélkül, ugyanis az altalajlazító kések az ásókapák között kerültek elhelyezésre úgy, hogy az esetleg azokon feltorlódó szármaradványokat az ásókapák letisztítják.
Az alapvető talajművelést az ásórotor végzi. Itt 6 sorban vannak elhelyezve az SX gyorscserélésű kapák úgy, hogy a jobb és bal oldalon legszélen csak 3 jobbos, illetve 3 balos kapa található, míg a középső 4 sorban 6–6 db ásókapa található. Létezik 7 soros, 36 kapás kialakítás is. A visszamaradó felület magággyá alakításáért a meghajtott elmunkáló henger felelős. Ez egy sima felületű henger, amelyen hajlított, felületedzett, ám mégis rugalmas ujjak találhatók.
A somogyi bemutatóért KATT IDE!
Címkék: ásógép, holland, lazítás, művelés, magágykészítés, tömörödés, talaj
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Folyamatosan zajlanak a Nébih nyári ellenőrzései – mérlegen az ...
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
