
Hölgyválasz az agráriumban
Agrárgazdaság - 2020.01.05
A nemek közötti egyenlőség jelentős gazdasági haszonnal járna A Corteva Agriscience-nél kiemelten kezelik a nemek közötti egyenlőséget. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a nemzetközi agrárvállalat a mezőgazdaságban dolgozó nők előtt álló kihívások társadalmi, kulturális és gazdasági vonatkozásairól tartott konferenciát november közepén Budapesten.
Egy FAO-jelentés szerint az agrárium hatékonysága 30 százalékkal is növekedhetne, ha a nőknek a férfiakkal azonos esélyeik lennének. Az ágazatban dolgozó nők aránya nemcsak itthon, hanem az egész világon növekedésnek indult. A szakemberek szerint ennek egyik oka, hogy a gazdálkodás, az állattartás vagy a növénytermesztés, ma már nem feltétlenül egyenlő a nehéz fizikai munkával, így a nők elhelyezkedési esélyei is jobbak. Érdekes jelenség, hogy míg a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma évről évre csökken, az arányokban változás állt be: a férfiak és a nők aránya kissé eltolódott a nők felé az elmúlt időszakban. A folyamatban valószínűleg az is szerepet játszik, hogy fontossá a vidékfejlesztés is, az ehhez kapcsolódó feladatok pedig egyre vonzóbbak a női munkavállalók számára is.
A világ teljes népességének negyede vidéken élő nő, akik jelentősen hozzájárulnak a mezőgazdaság és a vidék fejlődéséhez, az élelmiszer-biztonsághoz és a vidéki szegénység felszámolásához.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO becslése szerint az ágazat akár 20-30 százalékkal is termelékenyebb lehetne, ha a mezőgazdaságban dolgozó nők a férfiakhoz hasonló esélyekkel rendelkeznének például az erőforrásokhoz való hozzáférés terén.
A Corteva Agriscience cégcsoport magyarországi ügyvezetője, Borsos László a konferencia megnyitóbeszédében azt hangsúlyozta, a Cortevánál arra törekednek, hogy a nemek közötti egyenlőség a vállalati kultúra részévé váljon. „Jelenleg magyarországi vállalatainknál a teljes munkaidős alkalmazottakat tekintve a nők aránya 33 százalék, és azt tervezzük, hogy tovább javítjuk az egyensúlyt” – mondta el az ügyvezető.
Felmérés készült a nők helyzetéről
A Corteva Agriscience komolyan elkötelezett az ügy mellett, jól mutatja ezt az a kutatás is, amelyet a cégcsoport megrendelésére 2018-ban készítettek el Global Women In Agriculture címmel. A nők agráriumban betöltött szerepéről készült, 17 országot átfogó felmérés nemcsak az európai, hanem az ázsiai és amerikai viszonyokról is képet ad. A felmérést Elena Polyakova, a Corteva Agriscience kormányzati és iparági kapcsolatokért felelős vezetője ismertette.
Az anyag érdekessége, hogy a mezőgazdaságban dolgozó nők függetlenül attól, hogy fejlődő vagy fejlett országban dolgoznak-e, úgy vélték, hogy a nemek közötti megkülönböztetés továbbra is létezik, és hogy ez akadályozza őket képességeik kibontakoztatásában. A nők túlnyomó része büszke arra, hogy a mezőgazdaságból él, de úgy tapasztalják, hogy a nemek megkülönböztetése széles körben elterjedt.
A megkérdezetteknek csak a fele mondta azt, hogy nő létére ugyanolyan sikeres, mint férfi társai, 42 százalékuk válaszolta, hogy ugyanolyan lehetőségekkel rendelkezik, mint a férfiak, és mindössze a megkérdezettek 38 százaléka mondta, hogy részt vehet a gazdaságukat érintő pénzügyi döntésekben. Közel 40 százalék alacsonyabb jövedelemről számolt be a férfi gazdálkodókhoz képest, továbbá kevesebb finanszírozási forráshoz jutottak hozzá. A nők többsége előrelépésről számolt be a nemek egyenlősége terén, de a válaszadók 72 százaléka azt mondta, hogy a teljes egyenlőség eléréséhez egy-három évtizedre van szükség. A korlátok leküzdésében sokat segíthetne, ha a nőknek is jobb hozzáférésük lenne a mezőgazdasági technológiákhoz és a földek kezeléséhez, az oktatáshoz, illetve ha jobban tudatosítanák a társadalomban a nők mezőgazdaságban elért sikereit és fontosságát.
A konferencián előadást tartott Emily Scott, az USDA mezőgazdasági attaséja is. Szerinte a fiatal korban megkezdett oktatás sokat javíthat a szemléleten. A szakember szerint a szemléletváltást célzó képzések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a nők által működtetett gazdaságok aránya jelentősen, 5,2 százalékról 13,7 százalékra nőtt 1978 és 2012 között az Egyesült Államokban. Beszámolt arról is, hogy 2017-ben nők üzemeltették az összes gazdaság 29 százalékát.
A magyar helyzet
A mezőgazdaság hosszú ideig jellegénél fogva férfias foglalkozás volt, amelyben a nők aránya most körülbelül 25 százalékos, míg a nemzetgazdasági területen ez az arány már 45 százalékos, az élelmiszer-gazdaságban pedig 40 százalék – erről már Juhász Anikó beszélt. Az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra is, hogy a mezőgazdaságban a nők esetében nagyon kedvezőtlen a korstruktúra. Ennek két következménye lehet: vagy generációváltás lesz, vagy elfogynak a nők az agráriumban.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: mezőgazdaság, agrárium, Corteva Agriscience™
Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási ...

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban

Első tavaszi repcekártevőink, a szárat károsító ormányosok – ...

Újabb rovarölő permetezőszer kapott engedélyt Magyarországon ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...