perrendtartás

Ha pör, hát legyen pör!

Nehezen értelmezhető célú változások az új polgári perrendtartásban

A Kárpáthy Zoltán című Jókai Mór-regényből készült film elhíresült mondata különös aktualitást nyert manapság. Lassan-lassan a laikus, békeszerető és a pereskedéstől ódzkodó emberek fülébe is eljut, hogy bizony új szelek fújnak a bíróságok háza táján, és ezerszer meg kell gondolni, hogy mikor keressük fel az ügyvédet és milyen okból szánjuk el magunkat 
a pereskedésre.

Az új szelet úgy hívják, hogy új polgári perrendtartás, vagy ahogy a jogászszakma emlegeti: az „új Pp.”. A négy betű hallatán áll fel a szőr a magyar jogásztársadalom (különösképpen az ügyvédség) hátán 
a szőr, s szorul össze a gyomor, ha keresetet, kereseti ellenkérelmet kell szerkeszteni jogvesztő határidőn belül. Első látásra-hallásra olyan, a jogászszakma művelőire tartozó belső szakmai ügyről van szó, amely nem sok mindenkit érint, érdekel. Sokan pont azért irtóznak a jogászkodástól, és pályaválasztó fiatalként azért kerülik még a háza táját is a jogi egyetemnek, hogy olyan „szörnyűségekkel”, mint a polgári perrendtartásról szóló törvény, még csak véletlenül se kelljen egész életükben foglalkozniuk. A laikus számára valóban rendkívül bonyolult, száraz „dögunalom” a Pp. szövege, amit megfelelő előképzettség nélkül értelmezni sem tud. Ez a „dögunalom” aztán akkor válik rendkívül izgalmassá, amikor a család vagyona, megélhetése, sorsa függ attól, hogy ezen kusza szabályok között el tud-e a igazodni a bajba került felperes/alperes.

Mi a probléma az új Pp.-vel?

Tudom, első látásra úgy tűnik, mintha a „hisztiző” ügyvédek problémája az lenne, hogy már megint meg kell tanulni egy rakás új szabályt, és hát ki szeret magolni őszülő halántékkal? A probléma nem ez. Az idősebb színészek is folyamatosan szöveget tanulnak, életük végéig. Egy Haumann Péternek, Robert De Nirónak nyilván nem jelenthet gondot az új szerep elsajátítása. De képzeljük el, hogy mi lenne akkor, ha értelmetlen szöveget kellene megtanulniuk, vagy az „új színjátszási törvény” értelmében mondjuk visszafelé kellene elmondaniuk a szöveget, fél lábon (esetleg fejtetőn) állva kellene szerepelniük. Ha nem is pontosan ez 
a helyzet az új Pp.-vel, de majdnem.

Egy forma mind felett

A legelsőként szembeötlő problémája 
a törvénynek, hogy olyan szigorú formakényszert vezet be, amelynek nemcsak szinte lehetetlen eleget tenni, de emellett gyakorta teljesen értelmetlen is. Nem arról van szó, hogy a peres beadvá-nyok precíz részletességet követelnek meg 
a peres felektől (mert ez önmagában jó cél lenne). A probléma az értelmetlen elvárásokban van. A peres felek adatainak értelmetlen tömegét kell ismétlődő módon (szankciók terhével) produkálni. Nyilvánvalóan eltúlzott és értelmetlen azért visszautasítani egy keresetet, mert a jogi képviselő telefonszáma nem a kereset záró részében van megadva, hanem 
a kereset bevezető részében. (Extrém esetben a telefonszám megadásának 
a módját kifogásolták azért, mert a képviselő nem írta oda az ország előhívót: +36.)

Magyarázom a bizonyítványom

Teljesen oktalan elvárás megkövetelni a peres felektől köztudomású ténynek közhiteles igazolását. Például azt, hogy létezik olyan jogi személy Magyarországon, hogy OTP. Mi értelme van attól a bíróságtól beszerezni igazolást egy jogi személy létezéséről, akit éppen az a bíróság tart nyilván, aki kéri tőlünk az igazolást? 
A régi gyakorlat szerint elhitték a tárgyaláson megjelenő taláros embernek, hogy ő ügyvéd, főleg, ha csatolta az iratokhoz az ügyfél meghatalmazását. Teljesen fölösleges elvárás cégkivonattal igazolni, hogy ki a peres fél képviselője, hogy ő aláírási joggal rendelkezik, s hogy hiteles aláírásminta (címpéldány) dokumentálja, hogy ő írta alá az ügyvédi meghatalmazást. Korábban elhitték, hogy nincs az az ügyvéd, aki „tréfából”, megfelelő személytől származó és valóban létező cég képviseletében jár el.

Nem érthető, hogy értelmes, felnőtt, szakvizsgázott bíróknak miért kell kifejteni azt például, hogy a peres fél jogi személy, hogy ez mit jelent, miért jogképes, illetve perképes. (Aki ezt nem tudta az egyetemen, azt páros lábbal rúgták ki rómaijog-vizsgán már az első évben, nem érthető, hogy akkor ezt most miért kell minden bírónak elmagyarázni minden perben, mindenkinek, külön-külön.) Ez 
a néhány tétel csupán ízelítő a jogszabály szemléletéből, ami alapján talán érzékelhető annak rugalmatlan, átgondolatlan, életidegen jellege.

Felesleges körök

Az értelmetlenül szigorú formakényszernél is súlyosabb probléma a jogszabály szemlélete, illetve tartalmi elvárásai. 
A kereset tartalmának (a kifejtendő érvek sorrendiségének) meghatározása olyan kényszer, amely kerékbe töri a kreatív, észszerű pereskedés lehetőségét. Külön ki kell fejteni érveink jogalapját, az azt megalapozó tényekkel, a tények és az érvelés közötti összefüggések elemzésével, majd külön ki kell fejteni, hogy a másik fél érveiben mit vitatunk, majd külön vitató nyilatkozatokat is kell tenni a másik fél érveire, indítványaira, ezen túl külön kell cáfolni a másik fél érvelését.

A bizonyítékaink megjelölésén túl meg kell adni, hogy az adott bizonyítékkal mit akarunk bizonyítani és hogy miképpen! (Eddig természetes volt, hogy az okiratot elolvassuk, a tanút pedig meghallgatjuk, erről nem kellett a bírót kioktatni, mert magától is tudta, főleg nem volt kereset-visszautasítási ok, ha valaki nem jelölte meg, hogy miképpen kívánja megtudni, hogy mi rejtőzik a tanú memóriájában.) Külön extremitása a jogszabálynak, hogy ezt minden kereseti követelés esetében kéri. Ez az új Pp. kommentárja szerint azt jelenti, hogy több felperes esetén, illetve többféle jogcímen vagy többféle érveléssel alátámasztott követelés esetén az alperesnek ugyanazt többször meg kell ismételnie.

Egy példával illusztrálva: meghalt hozzátartozó miatt indított perben a két gyerek vagyoni és nem vagyoni kártérítést is kér, a négy unoka pedig csak nem vagyoni kártérítést. Az alperes szerint 
a kereset egyik felperes esetében sem megalapozott, mert nem az alperes okozta a hozzátatozó halálát. Az új Pp. szigorú rendelkezései szerint ezt nyolcszor (!) kell leírni (ez saját gyakorlatból vett konkrét példa). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jogi szempontból egyébként nem túlságosan bonyolult ügyben a korábbi gyakorlat szerint hozzávetőlegesen 15 oldalas kereseti ellenkérelem az új Pp. szerint 276 (!) oldal terjedelmű lett.


A jogot nem nyílt lapokkal játsszák

Ezeknél is súlyosabb probléma viszont, hogy az új szemlélet szerint megszűnik a pertaktika lehetősége, mindenkinek a tárgyalás úgynevezett perfelvételi szakaszában (a felperesnek a keresetben, az alperesnek az ellenkérelemben 45 napon belül) mindent „ki kell teregetnie az asztalra”, „nyílt lapokkal kell játszania”. Aki már vett részt valódi jogvitában, az nagyon jól tudja, hogy a pereket eldöntő igazság nem egyezik a valódi igazsággal, tekintve, hogy a perben csak az lehet „igaz”, ami perrendszerűen bizonyított. Az igazság és a bizonyítható igazság közötti különbség adta a peres vita, az ügyvédi munka lényegét, amit ez a fajta szabályozás tökéletesen lenulláz. Arról nem is beszélve, hogy egy komolyabb, bonyolultabb perben nyilvánvaló, hogy az ellenkérelem összeállítására adott 45 napos jogvesztő határidő nem elegendő, még akkor sem, ha ez kivételes esetben egyszer meghosszabbítható.

Talán a legszemléletesebb mgfogalmazás az új szemléletről az volt, amit egy továbbképzésen a témában előadó bírótól hallottam: akkor jó a kereset, illetve a kereseti ellenkérelem, ha azokból Ctrl+C – Ctrl+V módszerrel a bíró összeállíthatja az ítéletet. Hogy Jiří Menzel híres novelláskötetét idézzem: „Hát, nem tudom…” Kicsit olyan ez, mint a viccbéli orosz borotválkozóautomata, ami mindenkit leborotvál, aki bedugja 
a fejét a lyukon. „De hát hogy lehet ez, mindenkinek más az arca? – kérdi Iván. Egy ideig… – válaszolja Szerjózsa.”

Hogy ez mire jó, az egy külön írás témája lehetne. Addig is: ezerszer gondoljuk meg, hogy pereskedünk-e! A rosszmájú közvélekedés szerint pereskedő nép vagyunk, okkal, ok nélkül szaladunk 
a bíróságra, talán még élvezzük is a vitát, és sok közöttünk a notórius pereskedő, aki nem is az igazáért, hanem a vita kedvéért jár a bíróságra. Ha igaz is lenne ez a vélekedés, az biztos, hogy a valódi ok nélküli pereskedésnek befellegzett. A kérdés inkább az, hogy mi lesz azokkal, akik okkal peresked(né)nek?!

Aki nem hiszi, járjon utána: menjen ügyvédhez!

A pereket eldöntő igazság nem egyezik a valódi igazsággal, tekintve, hogy a perben csak az lehet „igaz”, ami perrendszerűen bizonyított.

Szerző: AgrárUnió

Tags: per, perrendtartás, jog

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom