Stratégiai szerepben – A sertéshús minősége kulcskérdés (lehetne)
Agrárgazdaság - 2015.10.26
A kormányzat több mint két éve elkezdett sertésstratégiájának már látszanak az első eredményei, de a gazdaságos termeléshez még nagyon sok területen változtatni kell. Egyebek mellett erről beszélt a debreceni Farmer Expo keretében megrendezett szakmai tanácskozáson Horváth István, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt programokért felelős miniszteri biztosa.
Tisztelt Látogatónk!
A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!
Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.
Belépés
Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!
A szakember emlékeztetett arra, hogy a sertésstratégia első kézzelfogható eredménye tavaly jelentkezett, amikor is a kormány öt százalékra csökkentette az élő és félsertés áfáját. Horváth István szerint ez a lépés hitet adott a tisztességes vállalkozásoknak, noha egy ideig még a gazdasági minisztérium szakértői is azt gondolták, hogy a döntés a költségvetésben jelentős bevételkiesést okozhat. Ehhez képest nőtt az áfabevétel, hangsúlyozta a miniszteri biztos, hozzátéve, hogy mindez visszaigazolta előzetes várakozásaikat: a sertéstartók versenyképesebbek lesznek, a feldolgozók likviditása pedig nő. További kedvező változásokat vár a minisztérium az újabb áfacsökkentéstől 2016. január elsejétől. Ugyanis a sertéstőkehúsokra is öt százalék lesz az áfa, és ez még inkább segíti majd az ágazatot, miközben a feketegazdaságot is visszaszorítja.
Szerző: AgrárUnió ©
Címkék:
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Harmadával csökkent a hazai vágósertés termelői ára
Terjed a vegyszermentes gyomirtás a sárgarépa termesztésében
Új AMAZONE Teres 300 Onland függesztett váltva-forgató eke
Az MBH Bank csatlakozik a mezőgazdasági termelők megsegítésére ...
„Az üres kalász fenn tartja fejét, a teli fejet hajt Isten előtt”
Farmer Expo: a természeti erőforrások felhasználásának új ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya