Csúnyán kiégett egy traktor Somogyban, nagyjából ott, ahol létrejött a magyar Grand Canyon is
Hírek - 2023.04.21
Alighanem műszaki hiba okozhatta egy traktor teljes kiégését a közelmúltban Somogyban. A térség az egyre súlyosabb talajeróziótól is szenved.
Somogyacsa egy mindössze másfélszáz lakosú község a Balatontól délre. Szomorú okból került be most a hírekbe, kiégett ugyanis egy traktor a határában. Személyi sérülés szerencsére nem történt, ám a tűzoltók áldozatos munkája ellenére az erőgépből szinte csak a fémszerkezetek maradtak meg.
Az alábbi fotók alapján is gondolható, hogy a lángok a traktor teljes terjedelmében pusztítottak. A baleset délután 1 óra tájban történt, a tüzet a tabi önkormányzati és a törökkoppányi önkéntes tűzoltók oltották el közösen.


A jármű munkavégzés közben gyulladt ki, és a tüzet a kezelő rögtön észlelte is, így azonnal elhagyta a fülkét, a haja szála sem görbült meg. A tűzoltók sokat már nem tudtak tenni, megfékezték a lángokat és visszahűtötték a felhevült alkatrészeket, de a traktor így is teljesen kiégett.
Nem ez az első eset egyébként, hogy Somogyacsa és környéke bekerült a hírekbe, 2019-ben ugyanis – talán még néhányan emlékeznek rá – ott nyílt meg a föld, létrehozva „a magyar Grand Canyont”.
Az esetről akkoriban hírt adó Agrárszektor írása szerint a legkisebb fedetlen mélyedés is szakadékká nőhet, ha lejtővel és laza talajjal párosul, de a „leples” erózió is gyakori jelenség Somogyban. A kisebb-nagyobb löszszakadékok létrejötte annak tudható be, hogy a talajerózió egészen elképesztő méreteket ölt már arrafelé.
A helyiek szerint a rövid időn belül lezúduló nagy csapadék okoz efféle gondokat, ha a víz a felszín alatt fut, és csak egy hajszálnyi repedés van a talajon, az máris könnyen beszakadhat. Nem ritka az olyan alkalom, hogy az ott dolgozó, nagy tömegű traktorok munkája révén mélyülnek el az árkok.

(Fotók: Tab ÖTP – MTI/Varga György)
Címkék: kiégett, traktor, baleset, tűzoltók, kár, magyar, grand canyon, talajerózió, somogy
HORSCH Terrano, Tiger és Fortis gépcsaládok
Aszálystratégiák (1. Rész) – Növényvédelem stresszhelyzetben
Júliusi kerti bakancslista
Egyszerű cső, összetett közösség – Újra víz van a kiszáradt ...
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
Nemzeti parki programajánló július 3–5.