
Indul a vakcinázás
Hírek - 2023.03.28
A rókák veszettség elleni immunizálására idén tavasszal is sor kerül, melyhez kapcsolódóan az ebzárlat és a legeltetési tilalom életbe lépése sem marad el az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2023. április 1-én kezdődik hazánk déli és keleti megyéiben – tájékoztatott a Nébih.
A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy ötvenkilencezer egyedre becsülhető. A veszettség a vadon élő és a házi emlősállatokra, valamint az emberre egyaránt veszélyt jelent, ezért a kutyák veszettség elleni védőoltása kötelező, a macskáknak pedig ajánlott.
A betegség keleti szomszédainknál, Ukrajnában és Romániában még rendszeresen előfordul, valamint az utóbbi időszakban Szlovákia keleti régiójában is több helyen megjelent. Sajnos tavaly Magyarországon is jelentősen megváltozott a veszettséghelyzet. 2022 szeptembere óta ugyanis öt igazolt eset is volt: négy róka és egy kóbor kutya. Mindegyik Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében fordult elő, az ukrán határtól számított nagyjából 10 km-es körzetben. A betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. Jelenleg az Ukrajnához közeli területeken a szokásosnál nagyobb a járványveszély, mivel a háború miatt az ottani állategészségügyi hatóságok nem tudták végrehajtani a rókák vakcinázási programját.
A fentiek rámutatnak a hazai állategészségügyi védekező intézkedések (vadon élő rókák vakcinázása, ebek kötelező vakcinázása, veszettség gyanús esetek jelentése az állategészségügyi hatóság felé) fenntartásának fontosságára. A veszettség gyanújának bejelentése jogszabályi kötelesség, az idegrendszeri tüneteket mutató, elhullott háziállatok, valamint az elhullottan talált vadállatok esetében az állategészségügyi hatóság gondoskodik a mintavételről.
Az immunizálás során a vakcinatartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki az adott területekre. A művelet a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az ebzárlat és a legeltetési tilalom elrendeléséről, valamint az egyes területekre vonatkozó konkrét időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal, illetve a települési önkormányzat fogja tájékoztatni a lakosságot, a külterületeken pedig plakátok figyelmeztetik majd a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája a Nébih weboldalán is elérhető.
Forrás: NÉBIH, Fotó: Pixabay
Címkék: róka, veszettség, vakcinázás
Szélsőségek a kukorica árában: továbbra is nagy a ...

Előttünk az egész november, műtrágyázásra fel! – Őszi ...

Jövő évi vetési tervek – életbe lépő új vetésváltási és ...

Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

Részleges teljesítés után is fizethető támogatás az ...

Hírek, információk a szántóföldről - Védekezési lehetőségek a ...

Hírek, információk a szántóföldről - Állítások és tények a mezei ...

Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek

Veszettséget mutattak ki egy Szabolcs-Szatmár-Bereg ...

Hírek, információk a szántóföldről - A mezei pocok elleni ...