Kormányhatározat a vízgazdálkodásról
Hírek - 2022.10.07
Kormányhatározat készül a vízgazdálkodásról és az öntözésről – jelentette be az Agrárminisztérium egyik államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén.
Az intézkedésre azért van szükség, mert az elmúlt évtizedekben 370 ezer hektárról 110 ezer hektárra csökkent az öntözött mezőgazdasági terület nagysága Magyarországon, miközben egyre súlyosabb aszályok követik egymást.
A kijelentés Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkártól hangzott el, aki az LMP-s Keresztes László Lóránt azonnali kérdésére válaszolt hétfőn a parlamentben. Utóbbi azt mondta, hogy egyre hosszabb és egyre súlyosabb aszályok vannak, a magyar vízgazdálkodás pedig nem alkalmas a helyzet kezelésére és nincs ennek megfelelő tájhasználat. Szerinte a kormánynak egy szava sincs ahhoz, hogy ma Magyarországról több víz folyik ki, mint amennyi beérkezik. Jelezte, 6 köbkilométernyi a veszteség évente, ami gyakorlatilag 3 balatonnyi vízmennyiséget jelent. „Tehát Magyarország lecsapolása zajlik az elhibázott vízgazdálkodásunk miatt és ezt tétlenül nézi a mostani, de tétlenül nézték az előző, balliberális kormányok is” – fogalmazott.
Farkas Sándor válaszában azt mondta: a rendszerváltás óta drasztikus mértékben csökkent az öntözött mezőgazdasági terület nagysága, ezért remélhetőleg még az őszi időszakban olyan kormányhatározat fog születni, ami megteremti a vízgazdálkodási és az öntözési gazdálkodás szoros egybefüggését és módszertanát – „nem egy, nem kettő évre, hanem az elkövetkezendő évtizedekre”.
Forrás: Inforádió
Címkék: öntözés, vízgazdálkodás
Az AGRO MASTERS YIELD SHIELD rendszere technológiai ...
Az előkészítő műveletek szerepe a napraforgó-termesztésben
Talajfertőtlenítési megoldások a drótférgek ellen
Tavaszi hagyomány zaja szólt a legelőkért és a pásztorokért
Újdonságok Szlovéniából. Egyszerűen a legjobb…
Mit tegyünk ha drágul a műtrágya?
Komplex gyomhelyzetekre komplex válasz: így működik a PIRATES ...
SEPPI M. zúzók erdészeti és mezőgazdasági felhasználásra
A KWS tovább erősíti ügyfélközpontú működését Magyarországon
Kertészkedés szintet lépve – Miért az emelt ágyás a bőséges ...