
Gazdijogsi annak jár, aki felelősen tart kutyát
Hírek - 2021.11.01
Már csaknem 2600-an regisztráltak a felelős állattartást támogató gazdijogsi képzésre – mondta a program sajtótájékoztatóján Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos.
Közölte, hogy a gazdijogsi jelenléti képzései szinte azonnal beteltek, honlapját pedig naponta legalább ezren keresik föl. A kutyatartás ősi múltra tekint vissza, de nemcsak önzetlenséget és szeretetet feltételez, hanem sok évre szóló elkötelezettséget is jelent – indokolta a program létrehozását a főállatorvos. Az állatoknak szükségük van védelemre, és ennek része a felelős állattartói magatartás is – tette hozzá.
A Nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerint a gazdijogsi népszerűsége azt igazolja, hogy Magyarországon sokakat érdekel a felelős állattartás, amelyre már gyerekkorban el lehet kezdeni a felkészülést. Ovádi Péter szerint a program képzései hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az állatvédelem területén Magyarország 5 éven belül Európa élmezőnyébe kerüljön – áll az MTI hírében.
Az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) rektora szerint a belföldi állatvédelem sokat lépett előre az idén, hiszen az év elején megalakult az intézmény Állatvédelmi Jogi, Elemző- és Módszertani Központja (ÁTE Állatvédelmi Központ), októberben pedig az egyetem mellett 14 szervezet aláírásával létrejött az Állatvédelmi kódex. Sótonyi Péter a gazdijogsi programot is fontos fejleménynek tekinti, mivel Magyarországon csaknem 3 millió kutya él, és sokan szeretnének tudatos kutyatartókká válni.
A felelősségvállalás mást jelent a társállatok esetében, mint a haszonállatoknál, az ismeretátadást pedig különösen indokolttá teszi, hogy a városok terjeszkedésével egyre kevesebben nőnek föl állatok között, nem ismervén meg az állatok alapvető szükségleteit sem – tette hozzá a rektor.
Kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a gazdijogsi-képzéseket idővel más állatokra is kiterjeszthetik, ám egyelőre a kutyatartók érdeklődésére számítanak, a jelenléti oktatásokat pedig jövőre is folytatják.
A gazdijogsi.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint az állattartók felelőssége, hogy a kutyájukról megfelelően gondoskodjanak, és ezzel ne okozzanak kellemetlenséget másoknak. A gazdijogsi program tananyagát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állította össze. A jelenléti oktatás az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központjának segítségével jött létre, de az anatómiai-élettani ismereteket, a kutya viselkedését és a jogszabályokat is felölelő tananyagot online képzésben is el lehet sajátítani.
Forrás: MTI, Fotó: gazdijogsi.hu
Címkék: állattartás, kutya, képzés, állatvédelem, gazdijogsi
Szélsőségek a kukorica árában: továbbra is nagy a ...

KMNP – Véget ért a legeltetési szezon, zajlik a behajtás, ...

Trágyaszórók a Fliegltől: megrakva minden földi jóval

Év Magyar Mezőgépe 2023

Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek

A műtrágya-értékesítés alakulása 2023 első három ...

Weidemann T5522 – Kicsi, de erős rakodógép

Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

Jogi útra terelve igyekeznek megmenteni a Nitrogénműveket

Befejezte a termelést, a Nitrogénművek bezár?