
A beporzók számának és sokféleségének növelése javíthatja a terméshozamot
Hírek - 2016.02.22
A virágokat beporzó rovarok számának és sokféleségének növelése jelentősen javíthatja a terméshozamot - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya. Barbara Gemmill-Herren, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértője, a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány egyik szerzője szerint nemcsak a terméshozamot javítja a több és sokféle beporzó, hanem "jó a környezetnek és az élelmezés szempontjából is" - idézte szavait a FAO közleménye.
Kutatók egy népes nemzetközi csoportja 344 helyszínt vizsgált meg Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában öt éven keresztül. Beporzást igénylő 33 féle élelemnövényt kísértek figyelemmel. Megszámolták a beporzókat és azonosították a fajokat - idézte a tanulmányt a phys.org.
Megállapították, hogy lényegesen alacsonyabb volt azon területek hozama, ahol a fő virágzási időszakban kevesebb méh volt jelen.
Két hektárnál kisebb birtokok esetében ez azt jelenti, hogy több beporzó odacsábításával akár 24 százalékkal nagyobb terméseredményt érhetnének el a rosszabbul teljesítő gazdaságok.
A ok-okozati összefüggés nagyobb birtokok esetében is igazolható, ám ott a hatás kevésbé szignifikáns. Ennek oka talán az, hogy sok méhfaj számára nehézséget jelent a nagy terület, így az ilyen helyeken előnyben kell részesíteni a nagyobb távolságokat átrepülni képes rovarokat.
A beporzók, köztük a méhek fontosságát olyan időszakban emelte ki a tanulmány, amikor számos veszély leselkedik rájuk, és populációik növekedése nem tud lépést tartani a beporzást igénylő haszonnövények termőterületeinek növekedésével.
A különböző méhfajták ízlése és a növénytermesztésben betöltött szerepe más és más: a poszméh például azon kevés rovarok egyike, amely a paradicsomot porozza be. A háziméh a legkevésbé válogatós és számuk is elég jelentős, míg a vadméh hatékonyabban termékenyíti meg az általa kiválasztott növényeket - magyarázták a szakemberek.
Több tudós jóslata szerint 2050-re meg kell kétszerezni a táplálék mennyiségét a Földön, hogy el lehessen látni a növekvő népességet. A FAO-tanulmány szerzői úgy vélik, a két hektárnál kisebb birtokoknál a beporzók számának növelésével, a nagyobbaknál a beporzók sokféleségének fokozásával lehet jobb terméseredményeket elérni.
Forrás: MTI
Címkék:
A Spectrum® stabil alap a napraforgó gyomirtásában

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási ...

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

Gabonapiaci trendek: fókuszban az árpa és a búza

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...