Terepabroncsok: ATG helyett Yokohama néven
Hírek - 2021.03.23
Megmaradnak az Alliance, Galaxy és Primex gumiabroncs márkanevek, de vállalati szinten a Magyarországon is jól ismert ATG (Alliance Tyre Group) átalakul, és immár Yokohama Off-Highway Tires (YOHT) néven találkozhatunk vele.
Az izraeli gyökerű ATG 2016 nyarán került teljes egészében a japán székhelyű Yokohama Rubber Company tulajdonába. A fejlesztések és beruházások terén ezután még nagyobb sebességre kapcsoltak, 2020-ban például már a harmadik gyártóüzemet indították be Indiában.
Idén pedig az egyesült vállalatok története újabb mérföldkőhöz érkezett. A Yokohama már tavaly ősszel bejelentette, hogy át akarja alakítani off-highway (vagyis nem közúti) ágazatának működését, ami lényegében összevonásokat takart. Január 1-jétől ennek megfelelően új cégnévvel – Yokohama Off-Highway Tires, YOHT – és új logóval jelentkeztek, viszont megtartották a korábbi márkaneveket.
A nem közúti használatra szánt abroncsok (ide tartoznak természetesen a mezőgazdasági célúak is) immár 4 országban, összesen 8 üzemben készülnek, de a Yokohama emellett kutatás-fejlesztési központokat működtet Japánban, az Egyesült Államokban és Indiában is.
A YOHT szerte a világon képviselteti magát, de vezetőségének székhelyei Tokió, Boston, Amszterdam és Mumbai lesz. Az új, egységes globális szervezet a terep-gumiabroncsok teljes választékát kínálja (köztük az Alliance, Galaxy és Primex gumiabroncsokat), a targoncákhoz használt kisebb gumiabroncsoktól egészen a hatalmas radiális (radiális terepjáró) gumiabroncsokig. Így megfelelhet az építőipari és ipari járművekre, valamint a mezőgazdasági és erdészeti gépekre vonatkozó széles körű fogyasztói igényeknek.
Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio
Címkék: gumiabroncs, Alliance, ATG, Yokohama, terepabroncs
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
Folyamatosan zajlanak a Nébih nyári ellenőrzései – mérlegen az ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
A hőség árnyékában az agrárium
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...