Januártól nemzeti színű zászlót kap a tojás
Hírek - 2020.12.30
A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését. A jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni.
A nem előrecsomagolt élelmiszerek tekintetében az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyek esetében az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. A jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték az Agrárminisztériumnál.
Mint ismert a tojások esetében mind az előrecsomagolt (dobozos), mind a nem előrecsomagolt (ömlesztett) termék esetében a tojáshéjon fel kell tüntetni az ISO országkódot tartalmazó termelői kódot, amely jelentésének magyarázatát a csomagoláson, ömlesztett tojás esetében pedig az értékesítés helyén jól láthatóan és könnyen olvashatóan fel kell tüntetni. A tojás származási országára vonatkozó információ a fogyasztók számára így eddig csak közvetetten jelent meg jól láthatóan és egyértelműen.
A január 1-jén hatályba lépő - 36/2014. (XII. 17.) FM- rendelet újabb módosítása értelmében viszont az ömlesztett formában értékesített tojások esetében, a származási országot szövegesen is fel kell tüntetni a termék közelében. Illetve az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén.
A jelölés kiterjesztésével a vásárlók lényegesen könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban, és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon.
Forrás: AM Sajtóiroda
Címkék: tojás
Teendők a gyümölcsösben lombhullástól rügyfakadásig
Új kihívások, új válaszok – Sumi Agro Kalászos Gabona Fórum
Legelő, tudás, jövő – nyilvánosságra hozták a Magyar Pásztorok ...
Mi lesz, hogyan lesz: szántóföldi növénytermesztés, ...
Aflatoxin-szennyezettség miatt Kalifa pisztácia termékeket ...
205 milliárd forint érkezett a gazdálkodókhoz a normál ...
Női gazdálkodók: meghatározó szerep, mégis szűkebb gazdasági ...
A kecskerágó: A kertek ezerarcú, ragyogó ékszere
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a ...