Kuhn

Tarlón jár a Kuhn Bolognában (+videó)

A tarlón járó ekéknek számtalan előnyük van a barázdában járó változatokhoz képest. A francia Kuhn is beillesztette a maga kínálatába a nagyméretű abroncsokat, gumihevedereket használó traktorokhoz javasolt függesztett munkagépeket. 

A Kuhn több mint 100 éves tapasztalattal rendelkezik az ekék fejlesztése és forgalmazása terén. A francia cég ebben a termékcsoportban is újdonsággal jelentkezik a bolognai EIMA szakkiállításon, ahol 1300 négyzetméteres standdal várja a látogatókat. Összesen 23 munkagép látható majd Olaszországban, a szántástól a vetésen át a permetezésig, bálázásig, illetve az állattartó telepek kiszolgálásáig lefedve a különböző munkafolyamatokat.

Az ekék között újdonságnak számít a 4–6 fejes változatokban elérhető, függesztett VARI-MASTER L tarlón járó kivitele. A 200–300 LE-s traktorokhoz ajánlott eszköz a VARI-MASTER 153 és 183 (150, illetve 180 mm gerendely-keresztmetszetű) modellek közötti rést hivatott betölteni. A tarlón járó verzió előnye egyértelmű, hiszen ezt kifejezetten nagyméretű abroncsokat, ikerkerekeket, gumihevederes járószerkezeteket használó erőgépeknél célszerű alkalmazni, így hozzájárulnak a talajtaposás csökkentéséhez a barázdafenéken, a barázdafalon és a már felszántott talajon.

A VARI-MASTER L tarlón járó változata kényelmes használatot tesz lehetővé, s nem mellesleg eltömődés-mentes anyagáramlást biztosít, valamint a növényi maradványok tökéletes beforgatását, mindenféle más kiegészítő munkaeszköz nélkül. A robusztus és megbízható függesztett eke minimális karbantartást igényel, ugyanakkor a hegesztett és kovácsolt részegységek rendkívüli tartósságot biztosítanak számára.

Az olaszországi EIMA mezőgazdasági szakkiállítást 2018. november 7–11. között rendezik meg Bolognában. Az 1969-ben életre hívott vásárt ma már kétévente tartják meg, mégpedig páros esztendőkben, míg a páratlanokban a hannoveri Agritechnica várja a látogatókat. Bolognába 150 országból várnak érdeklődőket, 2016-ban bő 280 ezren tekintették meg a gépújdonságokat, amelyeket a 40 országból érkezett kiállítók mutattak be.

 

Szerző: AgrárUnió

Tags: eke, munkagép, újdonság, Kuhn, EIMA, Bologna, tarlón járó

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom