Már 150 milliárd forint agrártámogatást fizettek ki a gazdáknak
Hírek - 2015.12.02
Idén december elejéig több mint 150 milliárd forint agártámogatáshoz jutott mintegy 36 ezer magyar gazdálkodó, az év végéig pedig csaknem 200 milliárd forint előleg folyósítása várható - mondta az utalásokat végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.
Gyuricza Csaba hozzátette: a támogatások 70 százalékát fizeti ki Magyarország előlegként, szemben a korábbi 50 százalékkal, amit az unió magyar javaslatra fogadott el. Az előlegek kifizetése még október közepén kezdődött, és a tervek szerint 2016 júniusig tart.
Ismertetése szerint minden eddiginél több, 35 különböző jogcímen igényelhetnek támogatást a gazdálkodók - így például állattenyésztés-, növénytermesztés,- vagy területalapú támogatások -, eddig 8 különböző jogcímen indult meg az előlegfizetés.
Kitért arra: Magyarország az egyetlen tagállam, amelyik nemzeti hatáskörben vállalta, hogy ilyen sok jogcímen fizet előleget. Ausztriában vagy az Egyesült Királyságban sem indult még meg az előlegfizetés, ami a magyar gazdáknak versenyelőnyt jelenthet - jelezte.
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...