Javult a baromfitartók járványvédelmi felkészültsége
Hírek - 2017.10.11
Bár javult a baromfitartók járványvédelmi felkészültsége, túlnyomó többségük továbbra is csak a hatóság által előírt, az újratelepítéshez szükséges ellenőrizhető és szankcionálható minimum feltételeket teljesíti - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A közlemény szerint a baromfitartók többségének a felkészültsége még mindig nem éri el a hatékony és eredményes megelőzéshez szükséges szintet, amivel elkerülhető lenne egy, a tavalyihoz hasonló méretű járvány kialakulása.
A Nébih mindezt a véget ért egyhetes, átfogó járványvédelmi ellenőrzése alapján állapította meg, amelyet a Baromfi Termék Tanáccsal (BTT) és a kormányhivatalokkal együttműködve végzett szeptember végén. A járványvédelmi vizsgálatot azért szervezte meg a hatóság, hogy minimalizálja a madárinfluenza újbóli megjelenésének kockázatát. A szakemberek elsősorban a madárinfluenza által leginkább veszélyeztetett megyékben - Bács-Kiskun, Békés, Csongrád - mérték fel a baromfiágazat készültségét.
A Nébih ellenőrei az állattartók egyikénél sem tapasztaltak olyan súlyú hiányosságot, ami azonnali intézkedést igényelt volna. Minden telepet körbe kerítettek, a baromfikat mindenhol zártan, fedett helyen etették. Sehol sem lépték túl az előírt telepítési sűrűséget. A hatóság szerint ebből következően - ha a járványügyi helyzet megköveteli - megvalósulhat az állatvédelmi szempontoknak is megfelelő zárt tartás.
A tapasztalatok szerint mindenhol megvoltak az állatok és a takarmány nyomon követését lehetővé tevő dokumentumok és a takarmányt úgy tárolták, hogy azzal vadon élő madarak ne érintkezhessenek. A legalapvetőbb járványvédelmi feltételek mindenhol teljesültek - áll a közleményben.
Forrás: MTI, Fotó: AgrárUnió
Címkék: Nébih, madárinfluenza, baromfiágazat, járványvédelem, baromfiartók
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...