Megtizedelhette az idei szőlőtermést a tartós fagy
Hírek - 2017.02.20
Jelentősen csökkenhet az idei szőlőtermés a szokatlanul kemény januári fagy miatt.
A károsodás az idei bor minőségét nem veszélyezteti, azonban a gazdáknak mennyiségi kárt jelent, ezért a HNT mind a szőlő felvásárlási árának, mind a borok árának emelkedésére számít 2017-ben.
Légli Ottó, a HNT elnöke a közleményben kifejti: a hegyközségektől érkezett visszajelzések alapján a tartós fagy, amely jelen esetben akár mínusz húsz fok alatti hőmérsékletet is jelentett, elsősorban a mély fekvésű, fagyzugos szőlőterületeken okozott kárt. A szőlészeti kutatóintézetek jelzése alapján azokban az ültetvényekben is kárt okozhatott a fagy, amelyeket tavaly jégeső sújtott.
Frittmann János, a HNT Szakmaközi Bizottságának elnöke szerint a károsodás mértékét jelentősen befolyásolja az adott szőlőfajta hideggel szembeni ellenálló képessége, a szőlőültetvény kondíciója és földrajzi kitettsége. Egyes fajták esetében néhány területen a termőrügyek 90 százaléka is áldozatául esett a fagynak.
Hozzátette: a terméscsökkenés nagyságára nézve az lesz a döntő, hogy a mellékrügyek milyen mértékben károsodtak, és azok mennyi termőképletet tartalmaznak, ettől függ a szőlő regenerálódó képessége.
Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkár elmondta, csak rügyfakadáskor derülhet ki, pontosan mennyi szőlő élte túl a januári tartós hideget, de az biztos, hogy az idei szőlő mennyisége elmarad a tavalyitól.
Hozzátette, azok a szőlőfajták, amelyeket a Kárpát-medencében nevelnek, általában mínusz 15-20 fokig ellenállóak, ugyanakkor a tavaly nyári károk miatt a téli állapotuk nem volt megfelelő, nehezebben bírták a hideget.
A szakmai szervezet úgy látja, az így károsodott gazdáknak akár két-három évnyi kieséssel kell számolniuk.
Forrás: MTI
Címkék:
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – Szerkezeti ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Magosz: a magyar gazdák egyelőre hiába várnak az uniós ...