
Állami támogatás révén fiatalodnak az olasz farmerek
Hírek - 2016.12.16
Olaszországban egyre több 35 évnél fiatalabb vállalkozó jelenik meg a mezőgazdaságban. Amint a gazdák másfél milliós tagsággal rendelkező érdekvédelmi szervezete, a Coldiretti felmérése megállapította, a folyamat már előrehaladott állapotban van, és 20 ezer új „fiatal” startup vállalkozás indulását eredményezi 2020-ig, mégpedig a jelenlegi 50 ezer ilyen vállalkozáson felül.
A 35 év alatti gazdálkodók által indított 50 ezer farm az adatok szerint 50 százalékkal több alkalmazottnak ad munkát, és 75 százalékkal magasabb forgalmat érnek el, mint azok, amelyek tulajdonosai elmúltak hatvan évesek. És persze sokkal nyitottabbak az újításokra.
Mindez persze nem megy segítség nélkül, és a vidékfejlesztési tervek várhatóan növelni fogják esélyeiket. Az ilyen „fiatal” cégek ugyanis 70 ezer euró vissza nem térítendő támogatásban részesülnek, a beruházási támogatások pedig elérhetik a költségek 60 százalékát. Így aztán bár a mezőgazdaság előkelő helyen van a kedvenc ágazatok listáján. Coldiretti felmérése beszámol arról is, hogy a földművelés és állattenyésztés 7600 új cégbejegyzéssel a kereskedelem után a második helyen szerepel az olyan vállalkozások listáján, amelyeket 40 évnél fiatalabb vállalkozók alapítottak. Az olasz mezőgazdaság ugyanakkor egyre inkább túlmutat a termelésen, és magában foglalja a kereskedelmet és a területfejlesztést is.
Forrás: Syngenta blog
Címkék:
Kezdődik a viharszezon

Nedvességmegtartás Horsch gépek használatával – ...

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...

Elmarad a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva

Húsipari innovációk: új kutatás-fejlesztési projekt indul a ...

Honnan tudják a madarak, merre kell repülniük?

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

„Szerencsém volt, hogy parasztnak születtem” – Tradíció és ...

A mezőgépek veteránjai – Próbakörök két Landini traktorral

A hamuszürke szárkorhadás az új növénygyilkos