Az Agrováció „kivágta a rezet”!

Akkor használjuk ezt a szólást, ha valaki nagy tettet hajtott végre. Most azonban inkább azt hangsúlyozzuk, hogy a gondolkodó/gondoskodó gazdák számára mikroelemekkel, elsődlegesen rézzel dúsított lombtrágyát fejlesztett gabonakultúrák minőségi táplálására.

• Amikor már a talaj is szűkölködik

A hazai talajok több mint 70 %-a mikroelem hiányos, vagyis tartósan többet viszünk el terméssel a talajokból, mint amennyit visszapótlunk. Ez fokozottan hátrányos az amúgy is gyenge mikroelem szolgáltató talajoknál, úgymint a meszes, vagy könnyű homoktalajoknál. A magas szerves anyag tartalom szintén jól köti, tehát visszatartja a mikroelemek nagy hányadát. A kötött, rosszabb víz- és levegő gazdálkodású talajokból szintén nehezen vehetők fel ezek a tápelemek is.

• Az élettani folyamatok még fokozzák a hiányt

Az őszi kalászosok február 1-től fejtrágyázhatók, ha a talaj már nem fagyott, vagy vízzel/hóval borított. A hazai gyakorlatban ez könnyen felvehető, gyorsan szállítódó nitrát formájú nitrogén kijuttatását jelenti, ami beindítja a vegetatív fejlődést, bokrosodást. A fiatal levelekbe, hajtáscsúcsokba a nitrát könnyen beépül, a mikroelemek azonban többnyire lassan mozognak, nem tudják követni a nitrogén felvételt, inkább a gyökérben koncentrálódnak. Ezért a fiatal hajtások mikroelemekre nézve felhígulnak, elszegényednek - ugyanannyi mikroelem jut a nagyobb zöldtömegre, ráadásul az is a gyökérben halmozódik.

• Amelyek gabonaféléknek a legfontosabbak

A mikroelemek nem építőkövek, hanem az élettani folyamatok szabályozó, katalizáló szereplői. Hiányuk tünetekben is megnyilvánuló elváltozásokat, végül a termésben mennyiségi, minőségi csökkenést okoznak.

Gabonaféléknél a réz, mangán és cink pótlása elengedhetetlen a harmonikus fejlődéshez, főként annak tükrében, hogy az egyre szélsőségesebb klíma komoly stresszhelyzeteket okoz a tavaszi kultúrákban is. A jó mikroelem ellátottság jó „muníció” a stresszes állapotokra, a kiegyensúlyozottan táplált növényeknek erőteljesebb a gyökérrendszere, hatékonyabb a fotoszintézise, jobb a termés mennyisége és minősége.

A jó réz ellátásra a gabonafélék (kiváltképp az őszi búza) nagyon érzékenyek, hiánya bokrosodás után először levéltünetekben, később a generatív szervek csökkent fejlődésében, rossz kötődésben, végül terméskiesésben nyilvánul meg. A mangán a nitrát beépülését segíti, emellett lényeges szerepe van a szárszilárdításban is. A cink pedig fontos enzim aktivátor, a növekedési folyamatokban nélkülözhetetlen.

• Ha előre gondolkodunk

A korai fejtrágya mellé beépíti a technológiába a mikroelemes lombtrágyát is, hiszen azok gyorsan és közvetlenül beépülnek az anyagcsere folyamatokba, ezzel megelőzhetők a hiánytünetek. A harmonikus tápanyag/mikroelem ellátottsággal vitálisabb növényt, erőteljesebb tápanyag – és vízfelvételre képes gyökérrendszert, nagyobb stressztűrést érhetünk el. Ha később a kalászvédelemmel kombináljuk a mikroelemes lombtrágyát, ezzel már a termés jobb minőségét alapozzuk meg. A két alkalommal elvégzett réztartalmú lombtrágya kezelés biztonsággal fedezi a kalászosok teljes réz igényét.

• És ha már megjelentek a hiánytünetek?

A kezdeti hiánytünetek még orvosolhatók gyorsan felszívódó, jól hasznosuló lombtrágyával, de előre haladott hiány már bizonyosan terméscsökkenésben is megmutatkozik. Csak olyan lombtrágyát válassz, amely gyorsan felszívódó és olyan kémiai formátumú, amely azonnal be tud lépni az aktiválási folyamatokba.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom