Magyarország kiemelten kezeli a biológiai sokféleség megőrzését
Hírek - 2016.12.07
Magyarország kiemelten kezeli a biológiai sokféleség megőrzését, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az ország két legfontosabb génmegőrző intézményének és a nemzeti park igazgatóságok génmegőrzési feladatainak kiterjesztését tervezi - mondta a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár a Biológiai Sokféleség Egyezmény Részes Feleinek 13. Konferenciáját megelőző miniszteri találkozón, Mexikóban a tárca közleménye szerint.
A közlemény szerint az esemény kiemelt témája volt a mezőgazdaság, a halászat, az erdészet és turizmus szerepe a fajok és élőhelyek megőrzésében. A részt vevő országok miniszterei közös nyilatkozatban vállalták a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából legfontosabb stratégiai intézkedések megvalósítását. A biológiai sokféleség csökkenése, a fajok és az élővilág pusztulása az egész világon súlyos probléma, ezért különösen fontos, hogy minden ország aktívan részt vegyen a negatív folyamatok megállításában és visszafordításában - írták.
V. Németh Zsolt a tanácskozáson elmondta: Magyarország teljesítette nemzetközi kötelezettségét azzal, hogy 2015-ben az Országgyűlés elfogadta a biológiai sokféleség megőrzésének nemzeti stratégiáját. Más országos stratégiák, így a Nemzeti Vidékstratégia is figyelembe veszik a biológiai sokféleség megőrzésének szempontjait - tette hozzá.
Megemlítette, hogy a tárca a két legfontosabb génmegőrző intézmény - a Növényi Diverzitás Központnak és a Haszonállat-génmegőrzési Központnak -, valamint a nemzeti parkigazgatóságok génmegőrzési feladatainak kiterjesztését tervezi.
Az államtitkár kiemelte: a mezőgazdasági és élelmiszercélú genetikai erőforrásaink megőrzése nemzeti kötelesség. A Magyarországon őshonos növény- és állatfajták, tájfajták, ősi fajták és vad rokonfajok az emberiség közös öröksége, ezért kiemelt felelősséget jelent a jövő generációk számára történő megőrzésük - húzta alá.
Forrás: MTI
Címkék:
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Változások következnek az antibiotikumok felírásában és az ...
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...