Ünnepel a hazai lovasvilág, fedett lovardával gazdagodott a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont

A Kincsem Nemzeti Lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásának részeként, ma átadták a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont világszínvonalú, új lovardáját. Ezzel a kiemelt állami beruházással Szilvásvárad és környezete jelentős, eddig nem tapasztalt fejlődési lehetőséghez jut. Új lendületet kap a turisztika, a lovas sportélet, a lótenyésztés és a lovasoktatás is – fogalmazott köszöntőjében Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Lovasközpont fedeles lovardájának ünnepélyes átadásán.

Fazekas Sándor kiemelte: közös célunk, hogy lovas értékeinket, amelyek egyben nemzeti kincsünk, megőrizzük, fenntartsuk és átörökítsük, 2012-ben a magyar lófajták és világhíres állami méneseink fejlesztésére ezért indítottuk el a Kincsem Nemzeti Lovas Programot. A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont a hazai lovasvilág utóbbi évtizedeinek legnagyobb beruházása – mondta a miniszter, aki emlékeztetett: a közel 1,9 milliárd forintos beruházásból megépült fedeles lovarda csupán az első üteme a 6.8 milliárd forintból megvalósuló nagyszabású fejlesztésnek.


Ebből az összegből újulnak meg 2017-ig a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont létesítményei, a fedeles lovardát követi a négy évszakos pálya, a 6000 fős lelátó és a szükséges kiegészítő létesítmények, valamint a környező infrastruktúra – Szilvásvárad így méltó helyszíne lesz a hazai és nemzetközi versenyeknek, a világbajnoki és kontinentális megmérettetéseknek.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke bejelentette: 2018-ban a négyes fogathajtó, 2019-ben pedig a kettes fogathajtó világbajnokságra fognak pályázni.


A miniszter megerősítette: nemzeti lófajtáink géntartalékainak megőrzése és lovas kulturális örökségünk megóvása fontos feladatunk, méneseink nemzeti büszkeségeink.

A szilvásváradi ménesgazdaság lipicai lovai méltán világhírűek – tette hozzá Fazekas Sándor, és hangsúlyozta: a kormány, valamint az agrártárca kiemelt célja, hogy Észak-Magyarországnak világszínvonalú lovasközpontja legyen, s a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába tartozzon.


Horváth László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: mindenki hozzátett ahhoz, amit ma itt megnyithattunk. Aki nyomot akar hagyni maga után, annak a hagyományra, a teremtett világ kincseinek tárházára és a bölcsességre kell építkeznie. Az a fejlesztés, ami több mint 30 év után Szilvásváradon megvalósul, az a szó valódi értelmében a legteljesebb vidék és területfejlesztés, mert a térség hagyományaira, adottságaira és a helyben felhalmozott tudásra épül. Nem csak Szilvásvárad, hanem az egész térség vonzerejét erősíti és a hosszan fenntartható fejlődés feltételeit biztosítja.

Forrás: FM Sajtóiroda

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom