Pakisztán is fellép a hamis növényvédőszerek ellen
Hírek - 2016.08.11
Januárban írtuk meg a Reuters hírügynökség jelentése alapján, hogy Indiai gazdák milliói gyanútlanul hamis növényvédő szereket permeteznek a földjeikre, így szennyeződik a talaj, csökken a terméshozam, de főként veszélybe kerül az élelmiszer-biztonság és az 1,25 milliárdos ország lakóinak egészsége.
Ez a komoly veszély azonban nem áll meg a határnál: július elején a szomszédos Pakisztán Pandzsáb tartományának vezetője, Shahbaz Sharif bejelentette, hogy folytatják a harcot a hamis növényvédő szerek és műtrágyák ellen.
Pakisztánban ugyanakkor nem csak ezen a területen hasonló a helyzet, mint Indiában. A kis magángazdaságok eladósodtak, ezért állami támogatás nélkül kérdéses lenne a lakosság élelmiszer-ellátása. „A mezőgazdaság a gazdaság gerince, ezért a pandzsábi kormány elfogadott egy közel másfél milliárd dolláros csomagot, hogy kamatmentes kölcsönnel biztosítsa a gazdák jövőjét” – mondta Shahbaz Sharif.
A határozat azonban arra is kitér, hogy mindazok, akik részt vesznek a hamis növényvédő szerek és műtrágyák forgalmazásában, semmiféle kedvezményben nem részesülhetnek, és a Mezőgazdasági Minisztériumnak siettetnie kell a gyors, megtorló intézkedéseket az ilyen vállalkozások ellen.
A 205 ezer négyzetkilométeres tartomány 91 millió fős lakossága adja a száraz éghajlatú Pakisztán élelmiszergabona termelésének háromnegyedét. Ez a teljesítmény a világ legnagyobb összefüggő öntözőrendszerének köszönhető, amit még India brit gyarmatosítói kezdtek kiépíteni. Így a fő termények a búza és a gyapot mellett a rizs, a cukornád, a köles, a kukorica, valamint a különféle hüvelyesek.

Forrás: Syngenta blog
Címkék:Népszerű hírek

Agrárgazdaság - 2023.05.18
Aggasztóan nő az aflatoxinos kukorica aránya a magyar piacon, ez ...

Gépesítés - 2023.05.11
Klasszikus szántóföldi traktor érkezett a dél-koreai Kiotitól

Hírek - 2023.05.08
16 éveseket még nem kellene traktorkormány mögé ültetni – vita ...

Agrárgazdaság - 2023.05.08
Kiderült, hogy melyek a legfinomabb debrecenik

Gépesítés - 2023.05.10
Hoppá: ez most a legnépszerűbb mezőgépmárka a németeknél

Hírek - 2023.05.11
Ha bolond, ne szedjék le: innen ismerhető fel a májusi pereszke

Kertészet - 2023.05.16
Milyen az igazi, hamisítatlan mádi bor?

Kertészet - 2023.05.11
Bajban lehetnek a vetőburgonya termesztők

Agrárgazdaság - 2023.05.08
Kútügy: törvénytervezet a törvénymódosításra

Kertészet - 2023.05.06
Májusban tilos füvet nyírni – ha valaki komolyan veszi a ...
Kiemelt hírek