A csúnya zöldségeket is beengedik a kanadai üzletekbe
Hírek - 2016.08.05
Quebec kormányzata úgy döntött, eltörli a korábbi szabályozást, amely tiltotta a standardtól eltérő küllemű zöldségeket és gyümölcsök forgalmazását a szupermarketekben, és a piacokon. A jogszabálymódosítás mókásnak tűnhet, de a hátterében a termények rendkívüli drágulása áll.
„A módosítással mindenki nyer. A gazdák nagyobb kínálatot nyújthatnak és a profitjukat is növelhetik azzal, hogy nem kell kiválogatniuk a legtökéletesebb darabokat” – idézi Pierre Paradis-t, Quebec tartomány mezőgazdasági miniszterét a CBC.
Egy 2010-es felmérés szerint a kanadai farmerek átlagosan a termés 10 százalékát selejtezik ki az esztétikai szabályok miatt. És bár az elmúlt évben a fogyasztói árindex mindössze 4 százalékkal emelkedett az országban, a friss gyümölcs és zöldség ára 12,9, illetve 18,2 százalékkal ugrott meg 2015-höz képest. Az olyan tartományokban, mint Alberta, ahol a gazdaság lassult az elmúlt időszakban, a válság már az élelmiszervásárlási szokásokon is érezhetővé vált. Ennek köszönheti sikerét Ontario és Quebec tartományokban a Loblaws élelmiszerlánc, amely idén tavasszal indította el a „természetesen tökéletlen” akciót, aminek keretében diszkont áron értékesítette a csúnya terményeket.
A nem tökéletes zöldségek és gyümölcsök standard társaiknál akár 30 százalékkal olcsóbban vásárolhatók meg. A Loblaws megfogalmazása szerint az ötlet a várakozásaikat jóval felülmúlóan sikeres lett, így hamarosan az egész országra kiterjeszthetik az egyelőre csak régiós szinten működő akciót, igaz, a Quebecben bejelentett törvénymódosítás miatt valószínűleg erősödni fog a konkurencia.
Forrás: Syngenta blog
Címkék:
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Aranyat érő raktár: Így tárold a kerti terményeket télen!
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
Trófeacentrikusság és túlszaporodás – A vadgazdálkodás ...
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...