Az FM azonnali egyeztetést kezdeményez a KEHI-vel a vizsgált erdészetek ügyében

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) azonnali egyeztetést kezdeményez a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vezetésével a KEHI erdészetekre vonatkozó jelentéstervezetével kapcsolatosan.

A tájékoztatás szerint Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a jövő hét folyamán "mindenképpen személyesen" kíván egyeztetni az ügyben. Az FM a KEHI erdészeteket érintő vizsgálatairól nem kapott a hivataltól tájékoztatást sem a hivatali vizsgálat alapján készülő megállapításokról, sem pedig a sajtóban olvasható KEHI feljelentésről. Ezért fordul az FM közvetlenül a KEHI-hez - közölték.
A jelentéstervezetről a Népszabadság ír keddi számában. A napilap szerint a hivatal hat erdészeti társaságnál visszásságokat tárt fel, például azt, hogy a társaságok versenyeztetés nélkül választottak ki vállalkozókat egy-egy feladatra, és a munkákat több esetben a kerületvezető erdészek magánvállalkozásai kapták meg.
A tárca közleményében rámutat: a megjelenő híreket megalapozó KEHI-vizsgálat jelentésének még csupán egy tervezete készült el, amely múltbéli eseményeket vizsgál.
Az FM hangsúlyozza: amennyiben a KEHI erdészeteket érintő jelentés tervezetében megfogalmazott problémák ügyében bebizonyosodik, hogy az érintett erdészeteknél valóban jogszabálysértések történtek, az FM a tulajdonosi jogok gyakorlójaként megteszi a szükséges jogi lépéseket.
A szaktárca hozzá kíván járulni ahhoz is, hogy felszínre hozza azokat a körülményeket, amelyek - akár csak kis részben is - hozzájárulhattak a jogsértések elkövetéséhez 2010 és 2014 között, amikor az erdészetek felett a tulajdonosi jogokat az MFB Zrt. gyakorolta.
A közlemény kiemeli: az erdészetekben dolgozó szakemberek értékes munkát végeznek, elkötelezetten tevékenykednek az erdők megóvásáért. Az erdészetek bevételeiket közjóléti szolgáltatásokra (kilátók és turistaházak építésére, erdei kisvasutak fejlesztésre, az emberek hasznos, erdőkhöz köthető szabadidő eltöltését támogató fejlesztésekre) fordítják.

Forrás: MTI

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom