Informális uniós agrártanácsülés Eindhovenben a tejpiaci válságról
Hírek - 2016.05.31
Informális uniós agrártanácsülés zajlik hétfőn és kedden Eindhovenben, ahol az egyik fő téma a tejpiaci válság; a tanácskozáson Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter képviseli Magyarországot - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn.
A tájékoztatás szerint a magyar tárcavezető azt hangsúlyozta, hogy a tavalyi támogatásokhoz hasonlóan az idén is szükség lesz uniós segítségre; nem a Közös Agrárpolitika (KAP) támogatási rendszeréből, hanem más európai uniós forrásokból. Csakis így biztosítható a magyar álláspont szerint, hogy az orosz embargó hatásainak árát ne a gazdákkal fizettessék meg.
A több uniós tagország agrárminiszterével folytatott informális tanácskozáson Fazekas Sándor elmondta: a kormány a magyar tejtermelők mellett áll, és a rendelkezésre álló eszközökkel mindent elkövet az ágazat stabilizációja érdekében.
A közlemény ismerteti: a hazai tejtermelő gazdaságok 2016 tavaszán uniós és nemzeti forrásból mintegy 17 milliárd forint többlettámogatást kapnak, a már meglévő támogatási jogcímeken felül. Így mindent egybevetve, a magyar tejágazat megmentésére, stabilizálására a 2015-ös 49 milliárd után az idén minden korábbinál nagyobb - uniós összevetésben is magas -, mintegy 63,5 milliárd forint támogatási keret áll rendelkezésre.
"Nem hagyjuk magukra a gazdákat, érdekeiket továbbra is egyértelműen és következetesen képviselni fogjuk minden létező fórumon" - hangsúlyozta Fazekas Sándor az FM közleménye szerint.
Forrás: MTI
Címkék:
Zöld túlélők: Klímaálló fák és szárazságtűrő cserjék a jövő ...
Szabadgyökerű vagy konténeres fa ültetése? Útmutató a biztos ...
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Mégis megmaradnak a helyi földbizottságok!
A Vylor befejezte a kiválását, és önálló vállalatként megkezdte ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Élénkült a szarvasmarha külkereskedelme