Módosította alapszabályát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Hírek - 2016.05.27
Az adminisztrációs terhek enyhítése érdekében módosította alapszabályát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK): idén már nem kell tagdíjbevallást tenniük az értékesítési tevékenységükből 600 ezer forint éves árbevételt el nem érő őstermelőknek - közölte a NAK.
A Gödöllőn tartott országos küldöttgyűlésen a tájékoztatás szerint Győrffy Balázs elnök azt mondta, hogy az elmúlt hónapok ismét komoly kihívások elé állították a köztestületet, azonban a lehetőségekhez mérten sikerült megfelelni a tagok által támasztott elvárásoknak.
A NAK elnöke az elvégzett feladatok közül kiemelte az őstermelői igazolványok cseréjét, amelynek szavai szerint már most látszanak a gazdaságfehérítő hatásai.
Megemlítette az egységes kérelmek beadását is, amelyet a NAK idén is kiadványokkal, kézikönyvekkel segített. A május 23-i határidő lejártáig országosan több mint 175 ezer egységes kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók. Ebből mintegy 106 ezret a kamarai falugazdászokon keresztül.
Győrffy Balázs ismertette, hogy a köztestület nagy hangsúlyt fektet a Vidékfejlesztési Programmal (VP) kapcsolatos tájékoztatásra, és eredménynek nevezte, hogy sikerült bővíteni az élelmiszeriparnak szánt forrásokat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP).
A NAK elnöke megemlítette: már több ezer termelő alkalmazza a gazdálkodási napló kitöltő programot, a meggy-árprognózis rendszert megalapozó ültetvényfelmérést. A NAK területmérési, tápanyag-gazdálkodási terv készítési, felnőttképzési és biztosítási szolgáltatása is egyre népszerűbb a tagság körében. Mindezek ugyanis érdemben csökkentik a gazdálkodók költségeit - tartalmazza a közlemény.
A vetőgép műszaki szerepe a sikeres őszi vetésekben
Rosszul áll a szénánk: újra kell számolni a gyepek hozamát
Erre oda kell figyelni: brutális, ami a magyar földdel történik, ...
Feszültség az agráriumban: itt a vagyonadó-tervezet!
Babérmeggy metszése ősszel: Így csináld a szakértő szerint
Mi jön az átvilágítás után? Jelentősen átalakulhat az ...
Vadlétszám és élőhelyfejlesztés – A fenntartható ...
Megjelent hazánkban a pöttyös lámpahordó-kabóca
Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős ...
Másfélszeresére emelkedett a kifizetett kárenyhítő ...