Virágzó orchideák színesítik a kiskunsági gyepeket
Hírek - 2024.04.27
Fő szabály szerint a májusi és a júniusi hónapokban – számos más természeti érték mellett – az orchideák kerülnek a figyelem középpontjába. Ugyanakkor az idei évben már az áprilisi kirándulások során a szemünk elé kerülhetnek ezek a színpompás növényfajok – adta hírül honlapján a minap a Kiskunsági Nemzeti Park.
Cserjésekben is előfordul az agár sisakoskosbor
A legkorábban nyíló és leggyakoribb orchideánkat, az agár sisakoskosbort (Anacamptis morio/Orchis morio) hazánk számos területen fellelhetjük. A hegyi rétek, a láprétek, a száraz- és félszáraz gyepek mellett cserjésekben is előfordul. A Duna-Tisza közén elsősorban homoki sztyeppréteken, illetve a szikesekbe ékelődő löszös magaslatokon tekinthetjük meg április közepétől május végéig. Elmondható, hogy szinte a teljes Kiskunságban előfordul, így érdemes nyitott szemmel járnunk – fejti ki a szakcikk írója. – Magassága virágzáskor 6-20(-35) cm, tőlevelei sötétebb fűzöldek, a virág általában bíborlila, a külső lepellevelek zölden csíkozottak. Az egyes virágok mérete 0,5-
A faj hazánkban védett, természetvédelmi értéke
Érdekes nemzetség a bangóké
Az orchideákon belül is érdekes nemzetség a bangóké, külsejüket és szaporodásukat tekintve egyaránt. Mivel nem termelnek nektárt, másképp’ kell a beporzókat magukhoz csalogatniuk. A virág egyik különleges alkotója a mézajak, amely méretében, színében, mintázatában, szőrözöttségében eltérő lehet.
Ez a hasonlóság nem véletlen: a bangókat hártyásszárnyú rovarok (méhek, darazsak) porozzák be, amelyeket a virág külseje, és az általa termelt vegyi anyagok egyaránt saját nőstényeikre emlékeztetnek. Miután a rovarok gyorsan rájönnek, hogy átverés áldozatai lettek, legfeljebb 2-3 virágot látogatnak meg.
Mutatós, de nem feltűnő a pókbangó
A legkorábban pompázó bangófajuk a pókbangó (Ophrys sphegodes). A faj általában május első felében nyílik. Közelről mutatós, de nem feltűnő, a gyepen nehezebben észrevehető, ezért könnyű kitaposni. Nevét a domború mézajkáról kapta, amely egy kövér pók utótestére emlékeztet. Ha jól megfigyeljük, akkor láthatjuk, hogy egy H vagy X alakú kopasz, világosabb mintázat található ezen a mézajakon. A pókbangó hazánkban fokozottan védett faj, természetvédelmi értéke
Az extenzív legeltetés az orchideás gyepek kezelésének a legjobb módja. Egy-egy tő akár százezres nagyságrendben bocsátja ki porszemnél is kisebb magjait, bízva abban, hogy néhány közülük olyan helyre is eljut, ahol adottak számára az életfeltételek. A legelő állatok taposásukkal felnyitják a gyepfelszínt, így a magoknak lehetőségük van a földre hullani, és megfelelő gombakapcsolat (mikorrhiza-partner) esetén kihajtani.
Forrás: knp.hu, Fotó: Schneider Viktor
Címkék: virág, gyepSzakszerű tarlóápolás előnyei
Napraforgó, kukorica betakarítógépek fitten tartása – Nézzük, ...
Pánikkeltésből elég a toxin kapcsán, ezzel a felvásárlók cégek ...
A csemegekukorica termesztésének értékelése kritikusan ...
Hidegtűrő hibridkukoricákkal készülünk a még szárazabb időkre
A csirkemell ára 11 százalékkal alacsonyabb, mint egy éve
Hokkaido tök: Különlegesség az őszi szezonban
Megbízható, gyors és tartós – Samson PG hígtrágya kijuttató
Vulcan Profi Smax – granulált elemi kén – Mindenkinek használni ...
Súlyos veszteségek a kukorica- és napraforgótermésben