Szárnyal a Väderstad, és erre az évre is extraprofitot vár
Vető- és talajművelő gépek - 2018.02.27
Sikeres gazdasági évet zárt a Väderstad, a svéd mezőgépgyártó vállalat 12 százalékkal tudta növelni forgalmát az előző esztendőhöz képest. Nincs lassítás, az eddigi eladási adatok szerint 2018 is kivételesen jó évnek ígérkezik.
A Väderstad bevételeinek emelkedésében az ágazat megerősödése is szerepet játszott. Új piacokat is tudtak nyitni, elsősorban Oroszország és Ukrajna felé terjeszkedtek, ezekben az országokban még további komoly kiaknázatlan potenciál rejlik. A vállalat tájékoztatója szerint Svédország, Anglia és Románia is különösen jól teljesített 2017-ben.
Tavaly a Väderstad AB 225 millió eurós forgalmat ért el, ennek közel 90 százaléka exportból származik. Az adózás előtti nyereség 12 millió eurót tesz ki. Továbbra is a „húzótermékek” közé tartozik a Tempo vetőgépcsalád, amelynek köszönhetően a svédek piaci részesedése ebben a szegmensben tovább emelkedett. Meglátásuk szerint a forgalomnövelés 2018 első negyedévében is tartható lesz.
A családi tulajdonú Väderstad Csoport 40 országban van jelen világszerte. Közel 1250 alkalmazottat foglalkoztatnak, közülük csaknem 900-an a svédországi központban dolgoznak. A vállalat a közelmúltban jelentette be, hogy a minőség és teljesítmény elkötelezett híveként örökös élettartam garanciát vállal az általa gyártott tárcsákra.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: vetőgép, munkagép, Väderstad, gépgyártás, profit
Döntött a minisztérium – visszaáll a megszokott működési rendre ...
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
A csalánlé ereje a biokertben: Készítsünk ingyen csodaszert a ...
Csak precízen! – Terepszemlén: Valtra N155e Direct
A Bizottság kijelöli a virágzó állattenyésztési ágazat és az ...
Az Európai Bizottság 540 millió eurós támogatást nyújt a ...
Júliusi kerti bakancslista
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...