Meddig ragaszkodunk még a szántáshoz? I.
Vető- és talajművelő gépek - 2018.02.22
Valószínűleg örök vita tárgya marad, hogy a szántásos vagy a forgatás nélküli talajművelés alkalmazásával teszünk-e jót a földjeinkkel. A gazdák körében ez a „csata” még korántsem dőlt el, amit az is bizonyít, hogy a 2016-ban Magyarországon eladott munkagépek között egyedül az ekék darabszáma emelkedett az előző évhez képest.
A témáról a gépgyártó és -forgalmazó partnereinket is megkérdeztük a január végi AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon, és egyáltalán nem meglepő, hogy az ő köreikben szintén a vita eldöntetlenségét tapasztaltuk.
Cayron és Cayros
Az Amazone hosszú ideig a szántás nélküli művelés mellett kötelezte el magát, bár nyilvánvaló volt, hogy az eke sohasem megy ki a „divatból”, alapeszköze marad a talajművelésnek. Egy saját eke kifejlesztése rengeteg pénzt és energiát emészt föl, az Amazone mégis megpróbálta, így született meg a függesztett váltvaforgató Cayron típus. Amikor pedig a Vogel&Noot gyártócég csődjével alkalom kínálkozott rá, 2016-ban megvásárolták a mosonmagyaróvári gyártóüzemet, így egy csapásra lényegében teljes ekepalettához jutottak hozzá, amely kiforrott és jól működő, bejáratott konstrukciókból áll. Ezek továbbfejlesztése folyik majd a jövőben, a típusválaszték és a gyártókapacitás folyamatos növelésével. A Cayros névre keresztelt típussal az Amazone egyelőre öt ráépített váltvaforgatóeke-sorozatot kínál különböző méretekben és felépítéssel.
Új név, bevált termék: Amazone Cayros
A mosonmagyaróvári gyár tavalyelőtti megvásárlása óta az egykori Vogel&Noot ekék egyre több típusát hozza vissza a piacra az Amazone. Legutóbb a Cayros XS-Pro nevű 4 fe-jes, 300 LE-s traktorokhoz való eszközzel bővült a kínálat, ám a gazdálkodók egy része máris szóvá tette a munkagépek drágulását. Az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon erről is megkérdeztük Kovács Tamást, az Amazonen-Werke Kft. ügyvezetőjét.
– Sokan örülnek a hajdani megbízható és népszerű Vogel&Noot ekék visszatérésének, ám a tapasztalt árnövekedésnek már érthetően kevésbé.
– Cáfolnám a drágulást, hiszen maguknak az ekéknek nem változott az áruk a korábbihoz képest, csak az alkatrészeké emelkedett. A Vogel&Noot azért ment csődbe, mert nem volt rentábilis a működése, nekünk tehát változtatnunk kellett a korábbi gyakorlaton. Természetes, hogy a költségeinket ki akarjuk termelni, és mellette egy minimális elvárható hasznot elérni. Ehhez viszont emelnünk kellett az alkatrészek árát.
– Mekkora emelésről van szó?
– Nagyjából 15-20 százalékos a drágulás. Ennél olcsóbban azonban nem érné meg forgalmazni, különben mi is csődbe mennénk. Bízom benne, hogy ezt a partnereink is megértik. Az ekék mindezzel együtt sem lógnak ki a sorból, árszínvonalban az Amazone többi termékéhez igazodnak. Az a tény, hogy létezünk, és kétmilliárd forint fölötti éves forgalommal meghatározó piaci szereplők vagyunk, szintén azt mutatja, hogy jó az üzletpolitikánk. A gépeink árban és minőségben is megállják a helyüket, és ezt bárki tesztelheti egy árajánlatkéréssel.
Higiéniai szántás
A Horsch termékkínálatában nem szerepel eke, ami akár az is sugallhatja, hogy a német vállalat egyértelműen elköteleződött a forgatás nélküli talajművelés mellett. Ez így is van, azonban létezhetnek olyan körülmények, amikor szántani kell, ha nincs megfelelő szántóföldi kultivátor. Amennyiben például vetőmag-előállításban gabona után gabonát vetünk, és el kell tüntetni a hullásmagvakat, akkor erre higiéniai szempontból a szántás a leghatékonyabb módszer. Hasonló „rendkívüli” helyzetnek számít, amikor a kukorica betakarítása után a csapadékos időjárás miatt a kultivátorok nem alkalmasak a föld megművelésére, ilyenkor szintén az eke maradhat az egyetlen jó megoldás. A Horschnak ugyanakkor a nyers, vizes talajokhoz is van megfelelő eszköze, mégpedig a novemberi hannoveri Agritechnicán bemutatott Terrano GX univerzális kultivátor. A 4, 5 és 6 méteres munkaszélességben elérhető géphez kapcsolható olyan henger, amely a nedves földön sem ragad be, tehát már csak egy olyan traktorra van szükség, amely el bírja húzni nehéz körülmények között is.
Horsch Terrano GX univerzális kultivátor
Közel 250 éve szántanak
A Lemken 1780 óta gyárt ekéket, és a szántást mind a mai napig ugyanolyan fontosnak tartja, mint a modern mezőgazdaságban egyre jobban terjedő forgatás nélküli talajművelést. Koncepciójuk szerint a szántással sohasem hagynak fel véglegesen a gazdák. Ezért folyamatosan fejlesztik, frissítik ekekínálatukat, így jelent meg a közelmúltban a Juwel váltvaforgatóeke-széria is, amely 2017-ben végleg leváltotta a korábbi nagy sikerű, csaknem öt évtizedes múltra visszatekintő Opal sorozatot. A német vállalat ugyanakkor a forgatás nélküli (no-till) technológiához is kínál különféle szántóföldi kultivátorokat, a Karat grubberek például 3–7 méteres munkaszélességben, 11–25 kapával felszerelve érhetők el. Ha nem is szükségszerű minden évben szántani, de – egyebek mellett – a zöldítés során keletkező sok szármaradványt a Lemken felfogása szerint mégiscsak ekével a leghatékonyabb leforgatni.
A szántás örök: Lemken Juwel 7
Szerző: AgrárUnió
Címkék: Amazone, Lemken, eke, talajművelés, szántás, AgrárgépShow, Horsch, AGROmashEXPOA repceméz hatása. Avagy: ezért érdemes fogyasztani!
A sebesség minden, csak nem állandó
Minden gyomproblémára van jó megoldásunk – kukoricában is!
Kalászfuzáriózis, kalászvédelem
Miért kell a kén? – Legyél profi a búza nitrogén- és ...
Barázdában ragadva – Talajműveléssel vagy anélkül a ...
A mezőgépek veteránjai – A legendás Dutra méltatlan sorsa
Corte SE
Korszerű fejési rendszerek a világban
Szedd magad eper 2024 - Friss országos lista, 32 helyszínnel