Jól fogytak a Deutz kisebb teljesítményű motorjai
Traktorok - 2021.12.20
A globális járványhelyzet ellenére is jó évet zár a mezőgazdasági használatú motorjairól is ismert német Deutz AG. A kölni céget elsősorban a kisebb teljesítményű erőforrások iránti kiugró kereslet lepte meg.
A Deutz AG a legutóbbi negyedéves jelentése szerint egészen elképesztő, 56,5 százalékos forgalomnövekedésről számolt be, amely 485,2 millió eurós bevételt jelent. Lényegében az összes piaci szegmensben sikerült erősíteniük, ami azt jelenti, hogy a piac a koronavírus jelentette kihívás ellenére is kezd visszatérni a normál kerékvágásba.
Az értékesített darabszám 49,1 százalékkal ugrott meg, ez 51 732 eladott motort jelent. Meglepetésként szolgált, hogy a kisebb teljesítményű, és ezáltal olcsóbb erőforrások terén milyen hatalmas előrelépés történt. A Deutz ezen a kategórián a 4 liternél kisebb hengerűrtartalmú erőforrásokat érti. A mezőgazdaságban a három- és négyhengeres, maximum 160 LE-s aggregátok tartoznak ide.

A német gyártó első három negyedéve is remekül sikerült, hiszen a bevétel 1,5 milliárd eurót tett ki, ami 62,2 százalékos ugrás az egy esztendővel korábbi eredményekhez képest. Természetesen 2020-at már komolyan sújtotta a globális járvány, ezzel magyarázható az alacsony bázis. Valószínűleg sokan előrehozták a nyárra is a vásárlásaikat, mert úgy vélték, hogy azt az időszakot kevésbé sújtja a vírusválság, és biztonságosabb a beszerzés. Így fordulhatott elő, hogy a Deutz idén szeptemberben 146 százalékos forgalomnövekedést realizálhatott 2020-hoz képest.
Címkék: kereslet, motor, Deutz, teljesítmény , növekedés
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
Somogy vármegyei házisertés-állományban igazolta a Nébih az ...
Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa
Baranya vármegyében is megjelent az afrikai sertéspestis
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...