Ursus traktor

Ursus: itt a vége, csődöt jelentett a patinás lengyel traktorgyártó

Sikertelennek bizonyult a lengyel Ursus traktorgyártó átszervezésére tett kísérlet, így egy varsói bíróság a napokban fizetésképtelenné nyilvánította a nagy múltú vállalatot. Újabb ismert márka tűnhet el a mezőgépiparból.

Kénytelen volt csődöt jelenteni az Ursus, amely évek óta anyagi gondokkal küszködött. 2019 végén már arról is szó esett, hogy az átstrukturálás jegyében eladják két gyártóüzemüket, de felmerült a cseh Zetorral való kooperáció ötlete is.

Az elektromos buszokat is készítő Ursus szerződésekkel rendelkezik arról, hogy traktorokat szállítson fejlődő országokba (Etiópia, Tanzánia, Zambia), ám a tavaly már 12 millió euróra rúgó adósságai alighanem ezen kötelezettségei teljesítését is megnehezítik.

A cég 128 éves múltra tekint vissza (1893-ban alapították), és bizonyos kalkulációk szerint a Lengyelországban jelenleg használt 1,5 millió traktor közel fele az ő gyártmányuknak számít. A vállalat sorsa tehát nemzeti ügy, és a csőd ellenére még sokan bíznak abban, hogy az Ursus megmenthető. A helyi politikusok attól tartanak, hogy a lengyel vállalat kidőlésével külföldi cégek fogják diktálni az árakat a traktorpiacon, ami előnytelen lesz a gazdálkodók számára.

Az Ursus 1922-ben gyártotta első traktorát, a háromsebességes váltóval felszerelt akkori masina 5 km/h csúcssebességre volt képes. A II. világháború előtt ők is haditermelésre álltak át, például lánctalpas traktorok készítésébe fogtak. Legsikeresebb modelljük a C-360 erőgép volt, ebből 1976-tól kezdődően mintegy 282 ezer darabot állítottak elő.



Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio

Tags: traktor, Lengyelország, Ursus, csőd, átszervezés

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom