Tandem traktor

Tandem traktor: két tengely, két motor

Száz lóerő fölötti traktorokra már a II. világháborút követő időszakban is komoly igény mutatkozott, ám sokáig nem létezett olyan erőforrás, amely képes lett volna ekkora teljesítményre. Emiatt született meg a kéttengelyes, kétmotoros „tandem” traktor.

A furcsa kinézetű Triple-D „tandem” traktort az 1950–60-as években gyártotta az Ernest Doe & Sons nevű brit cég. Lényegében két erőgépet illesztettek össze, mégpedig azzal a céllal, hogy növeljék a teljesítményt, amely ezáltal elérte a 150 lóerőt. Az ötlet George Pryor essexi gazdálkodótól származott, aki két Fordson traktorból csinált egyet az első tengely komplett eltüntetésével.

A négykerekű, kétmotoros gépet a helyi Fordson-kereskedő Ernest Doe & Sons fejlesztette tovább, ezt hívták előbb Doe Dual Powernek, majd megkapta a Triple-D nevet (ami a Doe Dual Drive angol rövidítése). A traktor három változatban készült el, és az egyes modellek egyre erősebbé (100–130–150 LE) váltak. A legtöbb darabot – összesen 300 készült – Angliában értékesítették, de az USA-ba és a világ más tájaira is került belőlük. Egy áprilisi angliai árverésen 69 500 fontot (közel 25 millió forintot) fizettek az egyik példányáért.

A Triple-D a teljesítménynövelés szempontjából jó ötletnek bizonyult, ám akkoriban az ilyen bikaerős masinákhoz még nem voltak kellően tartós és strapabíró munkagépek, így az Ernest Doe & Sons cégnek ezek gyártására is rá kellett állnia. A traktor kezelése sem volt túl egyszerű, hiszen a két motorhoz megmaradt a két sebességváltó, ami igencsak elvonta a figyelmet a tényleges munkavégzéstől. A Triple-D csillaga az 1960-as évek elején hanyatlott le, amikor a gyártók már egyetlen motorral is 100 LE fölé tudtak menni, így a „tandem” idejétmúlttá vált.



Szerző: AgrárUnió

Tags: traktor, Anglia, Fordson, tandem, teljesítmény 

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom