Kubota

Egész Európa el van ájulva a Kubota és Fendt traktoroktól

Nagyjából a német gazdákhoz hasonlóan gondolkoznak az európai gépforgalmazók is, hiszen 2017-ben ők is a Fendtet szavazták meg a kontinens egyik legjobb traktormárkájának. A „zöldek” viszont ezúttal csak a második helyen végeztek, mert a japán Kubotának sikerült eléjük furakodnia.

A Kubota lett a legjobb traktormárka tavaly az európai forgalmazók ítélete szerint. A felmérést a CLIMMAR (Európai Mezőgazdasági Gépkereskedők Szövetsége) végezte el nyolc országban – Anglia, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Németország és Olaszország –, az eredményeket pedig a novemberi Agritechnica szakkiállításon tették közzé. A kontinens 1158 megkérdezett forgalmazója a 2016-os listavezető német Fendtet, illetve a szintén német Claast és a finn Valtrát helyezte a második és holtversenyes harmadik helyre az összesítésben.

A „küzdelem” több kategóriában zajlott, és a legszembetűnőbb változás éppen a márkaátlagok tekintetében következett be. 2016-ban még a Fendt vezette a listát 14,4 ponttal, 2017-ben viszont ezt 13,8-ra rontotta le, így a 13,8 pontról 14,5-re javító Kubotának sikerült megelőznie. A dobogóra még a Claas és a Valtra is felfért (12,8–12,8 pont), míg a további helyezéseken sorrendben a John Deere (12,6), a Massey Ferguson (12,5), a New Holland (12,4), a Case IH (12,1), a Deutz-Fahr (11,6) és a Same (10,7) osztoztak a Top 10-ben.

A Kubota magasan kiemelkedik a többiek közül a forgalmazókkal ápolt viszont tekintetében, hiszen erre 16,5 pontot kapott, míg a szintén dobogós Fendt és Massey Ferguson 14,2 és 14,1 pontot. Érdekes kérdés volt az is, hogy a kereskedők mennyire látják az akaratot a gyártókban a traktoraik gyenge pontjainak javításában. Itt szintén a Kubota végzett meggyőző fölénnyel az élen (14,7 pont), megelőzve a Valtra (12,9) és a Fendt (12,7) márkákat.

A lopásbiztonság tekintetében óriási szórás mutatkozott, hiszen az itt élen végző Fendtet (12 pont) jókora lemaradással követi a John Deere (9,3) és a Case IH (8,9), míg a Top 10-et záró Same csupán feleannyi (6,1) pontot szerzett. Márkaimázsban a Fendt egyelőre verhetetlennek tűnik, ebben a kategóriában ugyanis 16,9 pontot kapott, míg a második John Deere 15,7-tel, a harmadik Valtra pedig 15,2-vel zárt.

Nemrég tették közzé a DLG, vagyis a Német Mezőgazdasági Társaság szokásos felmérésének eredményét is, amely szerint Németországban továbbra is a Fendt a legelismertebb márka. Az 58 pontos éllovas mögött a második helyezett Claas 56, a „bronzérmes” John Deere pedig 52 pontot szerzett. 

Szerző: AgrárUnió

Tags: traktor, Kubota, Fendt, Európa, CLIMMAR, gépforgalmazás

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom