Vidékfejlesztési hivatal: sokrétű a vidékfejlesztésre szolgáló uniós források felhasználása
Támogatások - 2016.02.01
A legkülönbözőbb ágazatok, így például az élelmiszeripar, az öntözésfejlesztés, illetve a kertészet is támogatást kaphat a vidékfejlesztésre szánt uniós keretből, amelyre önkormányzatok, non-profit szervezetek és még egyházak is pályázhatnak - mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke, egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Hozzátette: nagyon sokrétű a támogatások felhasználása, de alapvetően az agrárvidéket fejlesztő programról van szó. Az elnök felidézte, hogy a 2014-2020-as uniós ciklusban 12 ezer milliárd forint forrás érkezik Magyarországra az EU-ból. Ebből mintegy 3700 milliárd forint célzottan a mezőgazdaságot és 1700 milliárd forint a vidékfejlesztést szolgálja majd, ugyanakkor ez az összeg a mezőgazdaságra fókuszáló gazdaságfejlesztési operatív programokkal akár több is lehet.
Gyuricza Csaba a fejlesztések mellett kiemelt területként említette az agrárkutatást, véleménye szerint elengedhetetlen 5-10 évvel a gyakorlat előtt járni a fejlett mezőgazdasághoz, ezért szükség van az egyetemi utánpótlás biztosítására - mondta az MVH elnöke.
Forrás: MTI
Címkék:
Kitörési pontok 1. rész – Savófehérje
Szója és prémium kalászosok: négy helyszínen mutatják be a ...
Zöldtrágyázás a biokertben: Így javítsd a talajt kemikáliák ...
Új AMAZONE Teres 300 Onland függesztett váltva-forgató eke
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Harmadával csökkent a hazai vágósertés termelői ára
Az MBH Bank csatlakozik a mezőgazdasági termelők megsegítésére ...
Aszálystratégiák (2. rész) – Gyakorlati megoldások aszályban
Olajfa a magyar kertben: Mediterrán álom, vagy garantált ...