Páratlan római kincsre leltek a Balatonnál, az egyik legértékesebb magyarországi lelet lehet
Hírek - 2023.03.05
A föld mélye Magyarország területén is gazdag kincseket rejthet, hiszen az ókor óta népek átjáróháza volt ez a vidék. Nemrég római aranyra leltek a régészek.
A Római Birodalom egyik provinciája, Pannonia részben a mai Magyarország területét is magában foglalta. Az 1. század közepétől a 430-as évekig állt fenn, vagyis elég sokáig ahhoz, hogy az ókori hódítók kényelmesen berendezkedhessenek ezen a vidéken.
Az északról és keletről a Duna által határolt tartomány egyik ékessége a Balaton volt, amelyet a rómaiak Pelso néven emlegettek. Ennek a környékén találtak nemrég egy „verdefényes”, vagyis tökéletes állapotú arany pénzérmét a régészek, amelynek az értékét legalább 5 millió forintra becsülték. A kutatások tovább folynak a helyszínen, amelyet pontosan nem határoztak meg, nehogy illetéktelenek is felbukkanjanak ott.
Az aranyat Volusianus katonacsászár verette, aki 251 novembere és 253 augusztusa között uralkodott, és a zűrzavaros kor „szokása” szerint erőszakos halált halt, Róma városa közelében gyilkolták meg.
A Somogyban fellelt kincsnek alighanem lehet még párja, sőt akár temérdek pénz is rejtőzhet a földben, ha pedig előkerül, az Magyarország egyik legjelentősebb római kori leletegyüttese lehet. A csodás érme 5,6 grammos, körülbelül 23 milliméter átmérőjű, és dupla aranyként a középkori pénzeknél jóval nehezebb.
Hagyományos római érméről van szó abban az értelemben, hogy az egyik felén a császár képe és neve olvasható, és a címeit is feltüntették. A másik oldalán Libertas látható, a szabadságot megszemélyesítő nőalak, fején babérkoszorúval, baljában lándzsával és bőségszarvval. Bár efféle pénzeket már a Krisztus előtti 1. századtól vertek a Római Birodalomban, Volusianustól viszonylag kevés maradt fenn.
(Fotó: Balla Krisztián)
Itt egy Volusianus-féle érme látható, de csupán ezüstből:
Címkék: ókor, római, arany, érme, balaton, kincs
Víztakarékos fehérjenövény – Az őszi borsóban rejlő ...
Politikamentes és takarékos működést sürget a NAK ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Folyamatosan zajlanak a Nébih nyári ellenőrzései – mérlegen az ...
A hőség árnyékában az agrárium
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...