
Alkalmazkodó kukoricahibridek
Növénytermesztés - 2019.03.07
A változó igényeknek megfelelően a szuperkoraitól a középérésűig Az elmúlt évek és a jelen legnagyobb kihívását a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségek jelentik, melyek nemcsak a tavaszi és nyári forróságban és a hektikus csapadékeloszlásban jelentkeznek, hanem a különböző kórokozóknak is kedvező körülményeket nyújtanak. Ezért feladatunk, hogy olyan hő- és szárazságtűrő növényeket állítsunk elő a gazdáknak, melyek megfelelő betegségtoleranciával is rendelkeznek.
Szuperkorai: ha sietős a dolga
A Gabonakutató ezekre az igényekre is széles portfólióval tud válaszolni. A szuperkorai éréscsoport tagjai kiválóan alkalmasak fővetésben oda, ahol fontos az augusztus végi, szeptember eleji betakarítás, illetve a megkésett vetések növényei is kikerülhetnek ebből a csoportból. A GKT 211 és GKT3213 hibridjeink kiválóan megfelelnek ezeknek a feltételeknek, alkalmasságukat nemcsak a gazdák, hanem az állami fajtaminősítő rendszer is elismeri, hiszen standardként használják mindkettőt. Másodvetésben – akár árpa után vetve – alkalmasak szilázs előállítására is, azonban a biztonságos termeléshez az állományt tudnunk kell öntözni.
Igen korai: aszályt megelőzve
Az igen korai, FAO 200-as csoportból a kiváló alkalmazkodóképességű és egészséges csővel rendelkező Saroltát kell megemlíteni, amelyből biovetőmag is rendelkezésre áll, illetve termése étkezési célokra is alkalmas, ugyanis jó grízkihozatalú. A GKT 288 jó terméspotenciállal rendelkezik, magas termetű, korai virágzású hibrid. Korán betakarítható silóhibridnek is alkalmas. Ezek az igen korai éréscsoportú hibridek a korai virágzásukkal és jó vízleadásukkal érdemelnek figyelmet a gazdák részéről. A korai virágzás miatt képesek elkerülni a júliusi légköri aszályt, amely megöli a pollent és a bibét is, így a terméskötést veszélyezteti.
Korai: kiváló minőség
A FAO 300-as éréscsoportban kiemelkedő hibridjeink a GKT 372, a GKT 376 és a Szegedi 386. Vízleadásuk jó, aszálytűrésük kiváló és természetesen szárszilárdságuk is megfelelő. A GKT 372 virágzik a legkorábban a hibridek közül. A GKT 376-ot az intenzívebb területekre ajánljuk, egészséges, kemény szemű termést produkál. A Szegedi 386 kiváló ár-érték arányú hibrid, mely az extenzív gazdálkodású helyeken jól szerepel.
Középérésű: kettős célra is
A középérésű csoportot a GKT 414 és KENÉZ DUO hibridje-ink képviselik. A GKT 414 kettős hasznosításra is alkalmas, szilázsként is betakarítható. A KENÉZ DUO hibridünk a BASF által bevezetett DUO System technológiában használható, ami a cikloxidim hatóanyagú herbicid, valamint az erre a hatóanyagra rezisztens kukoricahibrid együttes használatát jelenti. Ennek a technológiának köszönhetően más gyomirtó szerekre rezisztens, agresszív fenyércirokkal fertőzött táblák is megtisztíthatóak vele.
A jövőben a hibridportfóliónk bővülni fog más DUO System technológiára alkalmas hibridekkel a szuperkorai és a korai éréscsoportban is.
Silóhibridek: remek beltartalom
A szarvasmarha-takarmányozásban fontos szerepe van a kiváló minőségű szilázsnak, akár tejelőtehén-, akár húsmar-hatenyésztéssel foglalkozunk. Intézetünk két silóhibriddel áll a gazdálkodók rendelkezésére. A Szegedi 521 késői érésű, kettős hasznosítású hibridünk, mely már régóta bizonyít a hazai piacon a gazdák nagy megelégedésére. Legújabb hibridünk, a GK Silostar 2017-ben kapott állami elismerést, és jelenleg mint próbastandard szerepel a FAO 400-as Nébih-silókísérletekben. Nemcsak az emészthetőszárazanyag-termelése kiváló, hanem csőfuzáriummal szembeni toleranciájával is kiemelkedik a versenytársak közül.
Kukoricahibridjeinkkel kapcsolatban még több információt találnak honlapunkon (www.gabonakutato.hu).
Dr. Nagy Zoltán
Gabonakutató Nonprofit Kft.

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Tavaszi aktualitások a növénytermesztésben

Első tavaszi repcekártevőink, a szárat károsító ormányosok – ...

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Semmit sem teszünk az aflatoxin ellen?