A növényi élet (nem) sója – Patentkali: kloridmentes kálium- és magnéziumpótlás egyben

Viszonylag kevés szó esik a káliumról vagy a kénről mint növényi tápelemről, de még hozzájuk képest is „hátrányos helyzetű” a magnézium, pedig mindhárom tápelem alapvető életfolyamatok kulcsszereplője. Cikkünkben szeretnénk rávilágítani ezek szerepére, jelentőségére a K+S KALI GmbH Patentkali ásványi trágyájának bemutatásával. Ebben, illetve a kálium és magnézium szerepének áttekintésében dr. Zsom Eszter szaktanácsadó lesz segítségünkre.
Természetes eredet
– Már évek óta egyengeted a K+S KALI termékek útját Magyarországon. Így most először arra kérlek, mutasd be néhány mondatban magát a céget!
– A több mint 150 éves K+S KALI kálium- és magnéziumtartalmú sók bányászatával foglalkozik, hat németországi sóbányában. A hétmillió tonna késztermék nagy része mezőgazdasági felhasználásra kerül. Bár a magyar szóhasználatban „műtrágya” névvel illetik, ezek a termékek valójában nem „műtrágyák”, mivel természetes eredetűek, sokkal találóbb ásványi trágyáknak nevezni őket. A cég bányái különleges adottságúak, ugyanis a 100-200 méter vastag sótömegen belül van egy három–öt méter vastagságú, káliumot, magnéziumot és ként is tartalmazó réteg. A K+S KALI ezt a réteget termeli ki.
– Mielőtt továbblépnénk a termékek ismertetésére, légy szíves, mondj néhány szót magadról, illetve a K+S KALI hazai képviseletében betöltött szerepedről!

dr Zsom Eszterdr. Zsom Eszter


– Agrármérnökként végeztem a Debreceni Egyetemen, kereskedelem és marketing szakirányon, emellett pedig megcsináltam a német–magyar szakfordító szakot. Ezt követően doktori képzésben vettem részt, amelynek során burgonyatermesztéssel kapcsolatos kutatásokat végeztem. 2005 óta képviselem K+S KALI-t Magyarországon. A cégnek nincs hazai leányvállalata, így én tartom a kapcsolatot a végfelhasználókkal és a kereskedőkkel is.
– Milyen termékekkel van jelen a K+S KALI a hazai piacon?
– Egyrészt forgalmazunk hagyományos 60%-os kálisót, a 60er Kali gran terméket, amely kálium-klorid formájában tartalmazza a káliumot. Másrészt jelen vagyunk speciális, kloridmentes termékekkel is, amelyek a káliumot és a magnéziumot szulfát formájában tartalmazzák. Ilyen például a Patentkali vagy a szulfátalapú magnéziumtermékek, mint az ESTA Kieserit granulátum és a levéltrágyák közül például az EPSO Top keserűsó.
Kertészetekben ideális
– Térjünk rá a Patentkali ásványi trágyára. Mi pontosan ez a termék?
– A Patentkali kloridmentes kálium- és magnéziumtrágya, amely a két tápelemet szulfát formában tartalmazza. Kálium tartalma K₂O-ban kifejezve 30%, magnéziumtartalma MgO-ban kifejezve 10%, elemikén-tartalma pedig 17%. Granulátumformulájú, egységes szemcseméretű, nem porosodik, egyenletesen szórható. A felhasználása számos kertészeti kultúrában javasolt kálium, magnézium és kén pótlására. A zöldségnövények közül kiemelném a burgonyát, paprikát, paradicsomot, káposztaféléket, dinnyét, uborkát, hagymát, gyökérzöldségeket. A felhasználók másik körét a gyümölcstermesztők adják, legyen szó almatermésűekről, csonthéjasokról vagy bogyósokról. A harmadik csoport pedig a szőlőtermesztők.
– Milyen szerepet tölt be a kálium és a magnézium a növények életében?
– Számos élettani folyamatban nélkülözhetetlenek. A kálium a növények vízháztartását jelentősen javítja és a betegségekkel szembeni ellenálló képességet fokozza. A magnézium a klorofill központi atomja, így a termelőfolyamatokban alapvető szerepű, emellett a megtermelt asszimiláták szállításában is fontos szerepe van, akárcsak számtalan enzim működésében.
Hatásuk végső soron a megtermelt zöldségek, gyümölcsök mennyiségében és minőségében mutatkozik meg. Sokféle növényben használhatjuk a Patentkalit, például burgonyánál csökkenti a fekete foltosság arányát, emellett nagyobb, tetszetősebb gumókat állíthatunk elő. Levélzöldségek, tűlevelűek esetében hozzájárul a levél sötétzöld színéhez. Szőlőnél csökkenti a szürkepenésszel szembeni érzékenységet, növeli a mustfokot. De csökkenti a kocsánybénulásra való hajlamot is, ami kifejezetten a magnéziumhiány következménye. Az ültetvények jobb fagyállóságát is eredményezi.
– Mekkora kálium-, magnéziumigénnyel kell számolni ezeknél a növényeknél?
– A legtöbb kertészeti növénynek nemcsak a kálium-, de a magnéziumigénye is nagy. Alma, körte esetében ez átlagosan 90-120 kg K₂O-ban kifejezett kálium és 20-30 kg MgO-ban kifejezett magnézium hektáronként. Csonthéjasoknál ez az igény 100-140 kg/ha káliumból és 30-40 kg/ha magnéziumból. Nagyságrendileg hasonló értékek jellemzők a legtöbb zöldségfélénél is.
Felhívnám a gazdák figyelmét: a magnézium mezoelem, amelyből nagyságrendileg magasabb a növények igénye, mint a mikroelemekből. Nem tudjuk lombtrágyákkal teljes mértékben kielégíteni a növények igényét, így nagyon fontos a talajon keresztüli pótlása.
– Kiknek kell különösen odafigyelni a magnézium-visszapótlásra?
– A kertészeti kultúrák termesztőinek mindenképp, ha pedig a talaj oldaláról nézzük, akkor a savanyú homoktalajokon gazdálkodókat lehet kiemelni, hiszen ebből a talajtípusból mosódik ki legkönnyebben a magnézium. Az erősen karbonátos talajokon pedig a sok kalcium megakadályozhatja a magnézium felvételét. Meg kell említeni azt is, hogy a két tápelem túlnyomó része kötött állapotban van a talajban, így a növények számára csak kis hányaduk felvehető. Így nagy kálium- és magnéziumigényű kultúráknál akkor is szükség van a pótlásra felvehető formában, ha egyébként az összes mennyiségük sok.
Több termés, jobb minőségben
– Hogyan járul hozzá a Patentkali a kálium és a magnézium hatékony visszapótlásához?
– A Patenkali jelentős mennyiségű magnéziumot is tartalmaz, a felvehetőség szempontjából ideális, 3:1 arányban. A Patentkali mindkét tápelemet szulfát formában tartalmazza, így nedvesség hatására könnyen kioldódnak. Ráadásul a termék kloridmentes, alacsony a sóindexe, így ideális kloridérzékeny kertészeti növényekhez, illetve biogazdálkodók is használhatják.
– A beszerzés lehetőségeiről, a felhasználásról mit kell tudnunk?
– Az országban bárhol könnyen és gyorsan beszerezhető a Patentkali. Ami a felhasználást illeti, zöldségfélékben megosztva, alap- és fejtrágyaként való kijuttatása javasolt, bedolgozással. Fejtrágyaként használva sem perzsel. Álló kultúrákban az egyszeri kezelés jellemző. Rendszeres használatával biztosítható a növények optimális kálium- és magnéziumellátása, egyrészt a fel nem használt rész lekötődése, másrészt a talajoldatban lévő magnézium gyors kimosódása miatt.
– Kiknek érdemes fontolóra venni a Patentkali használatát?
– Javasolom minden zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztőnek, aki növelni szeretné a hozamot, és emellett hangsúlyt fektet a minőségre: ízre, színre, küllemre is. Hasznára válik azoknak is, akik monoműtrágyákra építik fel a tápanyag-gazdálkodási tervüket, de azoknak is, akik komplex termékeket használnak, amelyet még ki kell egészíteni a növények kálium- és magnéziumigényének megfelelően.


A kálium¹
Az enzimek szerkezetét stabilizálja, aktiválja őket. Szerepe van a fehérjeszintézisben és a szénhidrátok képződésében. A jó káliumellátás fokozza a fotoszintetikus aktivitást. Kedvező hatást gyakorol a növények vízháztartására, javítja a növények fagytűrését.
A magnézium¹
A klorofill alkotóeleme, meghatározó az asszimilációs folyamatokban. Mint enzimaktivátor speciális feladatokat lát el a növényekben, elsősorban a foszforilálási folyamatokban, ezek keresztül pedig a fotoszintézisben, glikolízisben, légzésben, a tartalék tápanyagok képzésében, nitrogén-anyagcserében.
A kén¹
A kéntartalmú aminosavak építőeleme, peptidek, fehérjék, lipidek alkotórésze. A kéntartalmú vegyületek élettanilag fontos redoxrendszereket képeznek. Specifikus szerep hárul rá SH-csoportot tartalmazó enzimekben és koenzimekben

1 Loch Jakab – Noszticzius Árpád: Agrokémia és növényvédelmi kémia. Mezőgazda Kiadó 1992.

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom