
Annyit ad, amennyit beletesznek – Terítéken a gazdálkodás a tápanyagban gazdag talajért
Növénytermesztés - 2016.07.05
Május 17-én másodízben tartották meg a Talajközpontú Termelés Konferenciáját. Az idei szakmai fórum egyik fontos tanulsága, hogy a tápanyagban gazdag talajnak nincs titkos összetevője. Mindenkinek a saját feltételeihez kell alkalmazkodnia, és a saját talajából kell a legtöbbet kihoznia. A lehetőségek tárháza azonban egyre szélesebb.
Az érdeklődés nagy volt, hisz dr. Gyuricza Csaba előadása kapcsán a jelenleg aktuális mezőgazdasági támogatásokra vonatkozó friss információk is elhangzottak. A fizikai talajféleségek, a kiválasztott vetőmag és a terméseredmények közötti összefüggésekre Hajdu Attila, a DEKALB fejlesztőmérnöke hívta fel a figyelmet. Ígérete szerint a következő szezonban már táblára szabott, termelői igényeken alapuló tőszámajánlatot tudnak biztosítani a gazdák számára.
Major Zoltán, a Timac AGRO Kft. ügyvezetője szerint elsősorban a talaj fizikai, biológiai és kémiai adottságairól, különösen a pH-értékéről esik kevesebb szó a kelleténél, pedig ma már a gazdák számára olyan lehetőségek állnak rendelkezésre, mint a Yield Service. A hagyományos talajmintavételnél összetettebb program gyakorlatilag kész receptet nyújt át a termelőnek.
Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese szerint alapvető termelői elvárás, hogy olcsóbban többet tudjon előállítani egységnyi területen a gazdálkodó, azonban a mai gazdasági helyzetben nem mehetünk el a tény mellett, hogy közben versenyképesnek kell maradni az adott piaci, gazdasági környezetben. Ehhez szakmai érdek-képviseleti fórumként a GOSZ információt ad a tagjainak.
Az input cégek már nemcsak technológiát, hanem tudástranszfert is adnak a termelőknek. Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár pedig éppen a hozamnövelés lehetőségeire hívta fel a figyelmet előadásában: „Még jelentősek a versenyképességi tartalékok hazánkban.”
A talajközpontú gondolkodás azonban nem merül ki ennyiben, hangsúlyozta Vajda Péter, a konferenciát szervező, Phylazonit termékeket forgalmazó Agrova Kft. ügyvezetője. Gyakorlati tapasztalatai szerint az okszerű talajművelés hatása a terméseredményeken túl a költségek megtakarításán, a vetési idő tervezhetőségén vagy az aszályos időszakok mérsékelt utóhatásain keresztül is jól mérhető.
Vajda Péter (középen), az Agrova Kft. ügyvezetője ismételten felhívta a figyelmet a talajközpontú gazdálkodásra
A konferencia előadói abban pedig egytől egyig egyetértettek, hogy a terméseredményeket alapvetően a talajélet és a talajadottságok befolyásolják. Ebben pedig nagyon sokat segíthetnek a Phylazonit termékcsalád jótékony talajbaktériumai.
„Megspórolt műtrágyaköltségekre, kisebb vonóerőigényre és alacsonyabb üzemanyagköltségre, összességében tehát jobb talajszerkezetre számíthatunk a talajoltás alkalmazásával” – tette hozzá a Heves megyei Kömlőn gazdálkodó háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Szécsi Zoltán. Neki, akárcsak a szakmai fórumon részt vevő több mint 200 gazdának, szívügye a termőföld.
Címkék:

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

A 21. század gyermekei: kütyü kontra paripa – Lovas fejlesztés: a ...

Mi várható kukorica és cirok fronton?

Úttörő megoldás az Optigép Kft.-től

Újabb rovarölő permetezőszer kapott engedélyt Magyarországon ...

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Változások a traktorok energiaellátásában (4. rész) – A New ...