Időjárás: nemszeretem napok jönnek a fél országra, rengeteg esővel és egy kis lehűléssel
Időjárás - 2023.04.24
A napos és meleg hétvége után hidegzuhanyként ér minket az új hét kezdete, és ezt vehetjük szó szerint is. Rengeteg eső érkezik keddig a fél országra, aztán a következő hétvégén újra.
Hétfő estétől döntően erősen felhős vagy borult marad az idő, de az éjszaka második felétől nyugat felől a Dunántúlon vékonyodik, csökken a felhőzet. A csapadékzóna kelet felé vonul, reggelre inkább csak a Dunától keletre eshet. Az esti órákban zivatar a déli tájakon még előfordulhat. Az északnyugati szél reggelre egyre több helyen megélénkül – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Hajnalra általában 8 és 12 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé szeles nyugat-dunántúli tájakon ennél hidegebb is lehet.
Kedd reggeltől az összefüggő felhőzet a csapadék súlypontjával együtt fokozatosan kelet, északkelet felé tolódik, ott jelentős mennyiségű csapadékot okozva. Mögötte szakadozik, csökken a felhőzet, délutántól a Dunántúlon változóan felhős idő várható, záporokkal, esetleg zivatarral is. A legtöbb napsütés a középső országrészben várható. Az északnyugati szél élénk, többfelé erős lesz.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 19 fok között alakul, de a tartósan felhős, csapadékos északkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb idő várható.
(Fotó: Shlomaster/Pixabay)
Címkék: időjárás, előrejelzés, magyarország, április 25, kedd, csapadék, lehűlés
HORSCH Terrano, Tiger és Fortis gépcsaládok
A gyümölcsfák nyári metszése: A bőséges és egészséges termés ...
Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén
A málna metszése szüret után: Így készítsd fel a bokrokat a jövő ...
12 százalékkal csökkent a takarmánykukorica ára
Júliusi kerti bakancslista
Élénkült az élő marha és a marhahús külkereskedelme
Strip-till művelés Hajdúböszörményben
Ukrajnának nem kell agrártámogatás
Alkalmazkodásból versenyelőny - Új irányok a fenntartható ...