
Időjárás: hidegfront érkezik, és vele átmeneti lehűlés, valamint országos csapadék
Időjárás - 2023.04.24
A hétvégén kellemes tavaszi időnek örvendhettünk, amit bizonyára sok gazda munkával töltött. Jól tették, hiszen hétfőn az esőé lesz a főszerep egész Magyarországon.
Hétfő reggeltől erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés mellett általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, inkább csak átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben rövid napos időszakokkal. Délelőttre északkeleten is mindenütt megnövekszik a felhőzet. Többfelé és több hullámban valószínű eső, zápor, zivatar. A délies, majd az ország nyugati felén az északnyugatira forduló szelet többfelé kísérhetik élénk, erős lökések. Zivatarok környezetében is előfordulhat átmeneti szélerősödés – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 14 és 22 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos északkeleti tájakon lehet a hűvösebb.
Hétfőn délután az ország déli részén, valamint a főváros környékén lesz a legmelegebb. Ugyanakkor esők már nemcsak a Tisza vonalától keletre várhatók, hanem lényegében az egész országban, helyenként 35–40 km/h erősségű széllel kísérve.
Az OMSZ figyelmeztető előrejelzést is kiadott Magyarország területére hétfő éjfélig. A déli óráktól ugyanis egy új hullámban labilizálódik a légkör, és megnő a zivataresély a Dunántúlon is. Napközben több helyen alakulhat ki zivatar és egészen a késő éjszakai órákig kitarthat a zivatartevékenység. A cellákat mindkét nap intenzív csapadékképződés, szélerősödés és kis méretű jégeső kísérheti.
(Fotó: Nika Akin/Pixabay)
Címkék: időjárás, előrejelzés, magyarország, április 24, hétfő, munka, csapadék, széllökés
Hogy festeni se lehessen szebbet! Hatékony megoldás a ...

A baj gyakran csőfertőzés formájában érkezik! – Lépések a ...

KAP: az európai politikusok megvédik a gazdák zsebét

Természetes megoldásokkal a víz megtartásáért – Válasz az ...

Szívügyük a mezőgazdaság – BASF-NAK kerekasztal a ...

„A Cimbria nagyon megbízható” – Zöldmezős beruházás, minőségi ...

Hamarosan indul a Fiatal Gazda Pályázat!

A mezőgépek veteránjai – A HSCS L traktorszériája

Intelligens technológia, elsőosztályú precizitással – John ...

Szőlőben a ragadós réz