Időjárás: szombatra elromlik az idő, szél és lehűlés rondít bele a nyárba
Időjárás - 2023.06.02
Nem lesz csalódást keltő az idő szombaton, aki azonban kánikulára várt már, esetleg egy jó kis fürdőzésre vágyott, annak el kell halasztania ezt a programot.
Péntek estétől csökken a felhőzet, de főleg a Dunántúlon, valamint az északkeleti tájakon maradnak felhős körzetek. Az éjszaka első felében délen, a Tiszántúlon és az Alpokalján helyenként előfordulhat zápor, zivatar, az éjszaka második felében már csak elvétve lehet csapadék a nyugati területeken. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, északkeleten erős lesz – jelezte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de az északi szélvédett völgyekben ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Szombaton a déli órákig a Dunántúlon is felszakadozik a felhőzet, másutt sok napsütés várható és legfeljebb kevés gomolyfelhő lehet az égen. Kora délutánig a nyugati részeken még néhol lehet zápor, majd ott is megszűnik a csapadék. Az északkeleti szelet élénk, északkeleten erős lökések kísérhetik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható.
(Fotó: Jerzy Górecki/Pixabay)
Címkék: időjárás, előrejelzés, magyarország, június, szombat, lehűlés, szél
Újvilági csavarféreg: Öt tény a növekvő állategészségügyi ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Lépfenét igazolt a hatóság Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
A hőség árnyékában az agrárium
Vetőmagtermesztéstől a takarmánykeverőig – Az őszi borsó ...
A PGR új arca – modern, felhasználóbarát felület a megszokott ...