
Új szörnyeteg született az MTZ hazájában
Traktorok - 2018.07.25
A John Deere, a Challenger és a New Holland nagytraktoraival akar versenybe szállni a belorusz Amkodor gyár legújabb erőgépe. Az 5300-as típusú masina tömeggyártását egy 350 millió dolláros beruházással készült üzemben kezdik el.
Belorusszia nemcsak az MTZ-ről híres, a világszerte kedvelt és elterjedt márka árnyékában más gyártók is igyekeznek gyökeret verni és növekedni. Közéjük tartozik az Amkodor is, amely szintén nem mai gyerek, hiszen 1927 óta létezik, igaz, eleinte csak játékokat készített. A cég ma elsősorban rakodógépeiről ismert a keleti piacon, de az 5300-as típusú nagytraktorára már az egész világ felkapta a fejét.
A narancssárgára festett Amkodor erőgép 90 százalékban belorusz alkatrészekből készül. Az 5300-as a tavalyi Belagro szakkiállításon a hazai közönség előtt is bemutatkozott, akkor a tömeggyártás megkezdését ez év januárjára tervezték. A traktor lelkét a hathengeres, 7,1 literes MMZ motor jelenti, amely 330 LE leadására képes 1900-as fordulatszám mellett.
Az Amkodor vezetőségének reményei szerint az új gép hamarosan a John Deere, a Challenger és a New Holland nagytraktoraival fog versenyezni a piacon. Azt ígérik, minőségben kevéssel fog elmaradni ezek mögött, árban viszont verhetetlen lesz, és az ambiciózus tervek megvalósítása érdekében egy új gyárat is építettek egy 350 millió dolláros beruházás keretében.
A nagy traktorteljesítményt igénylő munkákhoz készült Amkodor 5300 tömege 14,7 tonna, fordulási sugara 6,4 méter, üzemanyagtartálya 980 literes (ez legalább 10 munkaórára elegendő), az erőátvitelről pedig 16/2-es Powershift váltó gondoskodik.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: traktor, mezőgépgyártás, MTZ, Belorusszia, Amkodor
A mezőgépek veteránjai – Fendt dízel-ló

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

Megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség ...

Kalászos gabonáink levélbetegségei – Milyen betegségekre ...

Akár 89,6 millió forint a fiatal gazdáknak!

Ezt gondolja az európai közvélemény a közös agrárpolitikáról

Ragadós száj- és körömfájás járvány kapcsán elrendelt hazai ...

Gabonapiaci trendek: fókuszban az árpa és a búza

Mikotoxinok a mezőgazdaságban: kihívások és megoldási ...

Ügyfélkapu+ élmények – Jó tanácsok átregisztrálás elé