
Minden szinten szinte minden
Gépesítés - 2017.11.26
A SZEGÁNA Kft. gépkínálatából bármire talál megoldást Zajlik az élet a SZEGÁNA Kft. háza táján, a szegedi központú cég több újdonság forgalmazásába is belekezdett ebben az évben. A Riela berendezésekkel a gabona szárítása, tárolása és feldolgozása terén kínálnak komplex megoldásokat, a Maximal elektromos targoncák a rakodási munkát könnyítik meg, míg a Tatoma gépek az állattartóknak nyújtanak segítséget.
Jó alkalmat teremtett az idei Farmer-Expo arra, hogy a mezőgazdasági gépek forgalmazásával, valamint alkatrész- és a vetőmag-kereskedelemmel foglalkozó SZEGÁNA Kft. megismertesse legújabb termékeit a gazdálkodókkal. A szegedi cég közel két tucat gépet állított ki a debreceni rendezvényen augusztus közepén, ezek közül szemezgettünk Nagy Márk termékmenedzserrel.
Nem számít az üzemméret
A német Riela berendezései a gabona tisztítása, szárítása, tárolása terén kínálnak komplex megoldást a termelőknek, vannak takarmánydarálóik és -keverőik, valamint silókkal, padlószellőztető és hőmérsékletmérő rendszerekkel is foglalkoznak. Széles tehát a paletta, de a kiemelkedő minőséget nyújtó cég filozófiája is ez: mindent egy helyről, a tervezéstől a gyártáson át a kivitelezésig és a szervizig. Mindenféle üzemmérethez tudnak eszközöket biztosítani, s bár a komplex rendszerek elsősorban a közepes és nagygazdaságok számára megfizethetők, a Riela vállalja a meglévő rendszerek korszerűsítését is, így a kisgazdaságok is bátran fordulhatnak hozzájuk. A német vállalat igazi „fullliner” a gabonatechnológiában, és már Magyarországon is több mint 150 referenciateleppel rendelkezik.
Újdonság a Maximal targonca
A Farmer-Expón mutatkozott be először szélesebb közönség előtt a Maximal targoncacsalád. Ennek nemcsak dízelmeghajtású, de elektromos és benzin-gáz üzemű változatai is léteznek, ami sokoldalúvá teszi a felhasználásukat. A teherbírásuk 1,5 tonnától 32 tonnáig terjed, és meggyőzően magas műszaki színvonalúak. A kínai gyártó japán motorokat (Yanmar, Isuzu, Mitsubishi) szerel a gépeibe, emellett japán hidraulikatömböket, valamint olasz Zapi elektronikát használnak, és a több önálló szabadalommal rendelkező targoncák még küllemre is szépek. Az elektromos változat húsüzemekben, hűtőházakban, mindenféle zárt térben jó szolgálatot tesz, és egy feltöltéssel folyamatos üzem mellett is bírja a műszakot. A 2006-ban alapított vállalatról mindent elárul, hogy 420 millió jüanos (63 millió dolláros) beruházással megvalósított, közel 14 hektárnyi fedett csarnokban működik a gyártásuk, és évi 30 ezer darabos kapacitással rendelkeznek.
Kevesebb a munka a Tatomával
A debreceni kiállításon volt először látható a is, amely a bála szétbontása után nagyobb távolságra (akár 15-18 méterre) is egyenletesen képes szétteríteni a szalmát a karámban. A spanyol gyártó szép formatervezésű gépei közt vontatott és önjáró kivitelű takarmánykeverő-kiosztó kocsi, valamint egy sor más eszköz is szerepel. A Tatoma termékek egyszerű, robusztus, erős felépítésű gépek, amelyek mostoha üzemeltetési körülmények között is hosszú ideig szolgálják tulajdonosaikat. Használatuk az egyre égetőbb munkaerőhiány miatt is indokolt, hiszen általuk az almozás, takarmányozás élőmunka-erejét is csökkenteni lehet. Az újdonságnak számító bálabontó-szalmafúvó kocsihoz például csak egy traktoros kell, mert a három köbméteres kamrába berakott bálát a gép beavatkozás nélkül bontja és teríti szét.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: Szegána Kft., bálabontó, MAXIMAL, targonca, Tatoma, szalmafúvó
Hoppá: ez most a legnépszerűbb mezőgépmárka a németeknél

Bőven terem a dinnye, jelenleg 115 forint kilója a földről eladva ...

Szedd magad és vedd magad földieper lelőhelyek 2023-ban

Bajban lehetnek a vetőburgonya termesztők

Hogyan védekezzünk jól a kalászfuzáriózissal szemben?

Aggasztóan nő az aflatoxinos kukorica aránya a magyar piacon, ez ...

Kötelesek letakarítani a felhordott sarat az útról a ...

Milyen az igazi, hamisítatlan mádi bor?

Májusban tilos füvet nyírni – ha valaki komolyan veszi a ...
