
Ahol hisznek az ésszel végzett forgatásos talajművelésben, ott nem csalódnak a New Hollandokban sem – gazdariport
Gépesítés - 2025.01.20
Székely Gábor azok közé a gazdálkodók közé tartozik, akik az anyatejjel szívták magukba a mezőgazdaság szeretetét. Az eredetileg 1981-ben Gödöllőn végzett agrármérnök egy 6500 hektáros TSZ vezető beosztását cserélte fel a szakpolitikával az első szabad választások után, hogy később a MAGOSZ alelnökeként a gazdatársadalom szervezésével foglalkozzon. Mára 400 hektár saját terület tölti ki a mindennapjait egy 1000 hektáros új szövetkezet részeként, ahol bevallása szerint továbbra sem kell unatkozni. Számos olyan újítást és divathullámot hoztak meglátása szerint ugyanis az elmúlt évek, amelyek túlkapásait az évtizedes saját tapasztalat mentén kellett az arany középút felé terelni.
A legfontosabb újragondolást igénylő témaköröknek a precíziós gazdálkodást és a no-till talajművelést tartja a gazdálkodó. Legyenek bármekkorák is a változások, azok két sarokkövet nem érintettek a gazdaságban: a növénytermesztés szeretetét és a New Holland traktorok a gépparkban – „a kéknek” ugyanis mindegy, hogy okos vagy klasszikus feladat, mindkettővel jól megbirkózik.
Az AGROTEC Magyarország Kft. akkor is elérhető háttér, ha a mezőgazdasági gépet utoléri Murphy törvénye
Számos formában maradt fenn Edward Murphy amerikai mérnök mondása, de a lényege mindig egy: "ami el tud romlani, az el is romlik." Székely Gábor szerint egy realista gazda mindezt észben tartja, hiszen olyan színű gép még nem készült, amit az állandó munka miatt nem kell javítani. Hazudni nem szeretne, ez alól a New Hollandok sem kivételek, ezért is értékelődik fel, hogy milyen a márkaháttér.
„Jelenleg 400-500 hektár saját területen dolgozom, 100-150 hektáron szolgáltatok, de olyan szerencsém van, az itteni TSZ-ből egyszerre 20-25-en váltunk ki, amelyből 15 fő máig összetart. Velük közös termelőszövetkezettel is dolgozunk, ahol, kihasználva az elmúlt évek pályázati lehetőségeit, 10 ezer hektárra elegendő tárolótere és 1000 hektár kapacitású szárítója is van a szövetkezetnek. A magyar mezőgazdaságban sokat láttam: 1982-től egy 6500 hektáros TSZ-nek voltam a növényvédelmi, agrokémiai főmérnöke, majd 1992-ben az MDF színeiben politikai pályára léptem, 1994-ben létrehoztuk a falugazdász hálózatot, aki akkor kezdő falugazdász volt, az az én aláírássommal indult neki a pályának. Kárpótlási jegyekből 50 hektáros területtel vágtam bele a munkába egy keleti blokkos traktorral, volt időszak, amikor mindezzel párhuzamosan a MAGOSZ alelnökeként is társadalmi funkciót vállaltam, elkísértem a politikusainkat a külföldi agráriummal kapcsolatos utazásokra is. 2007-től kizárólag a saját gazdaságunk ügyeire koncentrálok. Nagyságrendileg 1000 hektár művelésére rendezkedtünk be, a barna erdőtalaj, rétitalaj, csernozjom mind megtalálhatóak a Zselictől Szigetvár térségéig húzódó területeinken. Ma a hagyományos kultúrákkal dolgozunk – búza, repce, kukorica, napraforgó – mert időközben a hiányzó munkaerő miatt a cukorrépa termesztésével felhagytunk.”
Az 1000 hektáros gazdaságban 2003 óta dolgoznak New Hollandokkal. Abban, hogy az évek során maradt „a kék” az udvarban, a mérleg egyik serpenyőjében pontosan ugyanannyit nyom az AGROTEC Magyarország Kft., mint a gépek ár-érték aránya.
„Már az IKR-es időkben voltak New Holland mezőgazdasági gépeink, ez a kapcsolat azóta kitart. Az első New Holland TM190-es traktoromat a hivatalos magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. ügyvezetőjének, Illés Zoltán úrnak az édesapjától vásároltam, így minden tekintetben jól ismerem a hátterét is a cégeknek. A mezőgazdasági gépek palettájáról szinte mindent használtam már az évek során: keleti blokkos gépeket, Rába-Steigereket, „zöldeket”, oka van, ha azt mondom, jelenleg több mint 6 darab New Holland mezőgazdasági gépnek vagyok a tulajdonosa. Az áruk, a tartósságuk és a javíthatóságuk mind az erényeik közé tartoznak, különösen a régebbi modelleknél. Saját nagy műhelyállást építettünk a karbantartáshoz, így, ha valamilyen probléma merül fel, akkor a Szentlőrincen található AGROTEC Magyarország Kft. telephelyről kijöhet hozzánk a szerelő, és ott bármilyen munkaműveletet elvégezhet. A saját tapasztalatom az, ha valami felmerül, akkor a területi gépértékesítőre, Stefák Szabolcsra számíthatok, mindent megmozgat, hogy a lehető leggyorsabban megoldást találjunk a problémákra. Az igazságot sem fogom elhallgatni, mióta a precíziós gazdálkodáshoz egyre több a gépekben az elektronika, azóta megsokasodtak a javítanivalók is. Ezen a téren pedig még kell a rutin a szerelők új generációjának, míg beérik a mechanikus traktorokkal dolgozó régi öregek hatékonyságát. A precíziós gazdálkodáshoz tervezett gépek fogyasztását ettől függetlenül csodálatosnak tartom, de a mérleg másik serpenyőjét is néznem kell. Lehet olyan elektromos kábelköteg- vagy szenzorprobléma, mint ami az új T7 HD-nk beüzemelését nehezítette, illetve valami nagyobb gyári hiba, amivel a CX 6.90-es kombájnunkat megkaptuk. Sokat számít ilyen esetekben a márkakereskedő hozzáállása, a személyes tapasztalatom, hogy ami lehetséges, azt az AGROTEC Magyarország Kft. megteszi.”
Technológiákban végletek helyett a saját tapasztalatokkal korrigált úton – precíziós gazdálkodásról és forgatásról egy picit másképp
Minden szakmának van szépsége és buktatója. Az agrárium előnye Székely Gábor meglátása szerint, hogy a gazda alkothat, ráadásul az eredmények az év végén kézzel foghatóak. Számolni kell azonban a buktatók terén az időhiánnyal, amit, hangsúlyozza a termelő, a család is hamar megérezhet.
„A megoldáshoz érteni kell, hogy a mezőgazdász saját maga beosztottja, és azt is, hogy ezt a szakmát nem lehet csak úgy megtanulni. Mikor a TSZ-ben kezdtem, az egyik kollégám azt mondta, hogy hiába van két diplomád is, Gábor, gyere ide mellém, ne szólj semmit, csak kérdezz és figyelj. Néhány év kell, amíg saját bőrén megérti-kipróbálja az ember, amit kell. Ezért is tartom azóta, hogy itt nincs olyan technológia, amit sémák mentén ráhúzhatunk mindenre. Minden tábla és minden növény mást igényel.”
Székely Gábor szerint lehet, a fentiek miatt alakult úgy a precíziós gazdálkodás vagy a no-till művelés terén, hogy a véleménye eltér a divatos többségi állásponttól.
„A talajtant dr. Stefanovits Páltól, a földműveléstant dr. Antal Józseftől tanulhattam. Ezek alapján ami biztos, hogy a talaj életének meghatározó eleme a művelés és nem a »nem művelés«, hiszen a talaj körülményeinek módosításával befolyásoljuk a mikroorganizmusok életét. A talajművelést meglátásom szerint nem lehet kiváltani sorműveléssel, mert átmenetileg ugyan a vízmegőrzés terén nyerhetünk valamit, de például a szármaradvány-problémák miatt olyan kórokozók és kártevők szaporodnak el, amelyeknél nem ismerjük a hosszú távú hatásokat. Sokat járom a világot, se Ausztriában, se a németeknél vagy a Benelux államokban nem dobták el az eszközöket, épp csak helyes szakmaisággal használják azokat. Én alkalmazok talajlazítást, kiváló réselt ekével, ahol szükséges, szántok, ha nem igényli a technológia, például szója után, akkor nem szántok. Normális viszonyok mellett 15 tonnás kukoricát arathattunk, 4 tonnás szóját, de a mélyebb területeken még a mostanihoz hasonló években is sikerül a 12 tonna/ha eredmény a kukoricával. Hasonló fenntartásaim vannak a precíziós gazdálkodással is. Hiszek abban, hogy a gépkereskedők újtani akartak, egy olyan új irányzatot hoztak el, aminek a koncepciója előremutató. A gyakorlat azonban szerintem nem igazolja, hogy tényleg sikerül lemodellezni, amit a természet ad, viszont a gépekben egyre több az olyan elektronika, ami elromolhat – és amint látszik, el is romlik. Ezeket mérlegelni kell.”
New Holland T7 HD traktorok – a plusz motorerő a talajmunkáknál is többet ér
Az első TM 190-es New Holland traktor és a TX-66 kombájn óta számos gép érkezett Székely Gábor gazdaságába. A vegyszerezést, műtrágyaszórást egy T5-ös erőgép végzi, a vetőgéppel egy T6-os dolgozik, míg a talajmunkákon egy New Holland T7.250 AutoCommand és egy T7.310 HD osztozik.
„50-60 centiméteren végzek középmély lazítást, 6 fejes réselt kormánylemezzel szerelt ekével, kompaktorral, rövidtárcsával dolgozunk, gyönyörűen halad minden munka ezeken a dombos területeken is. Az AutoCommand váltóval szerelt új gépeknél teljesítménnyel, üzemi megtakarítással egyaránt elégedettek vagyunk, gyönyörűek az üzemeltetési görbék.”
Milyen újítások teszik még hatékonyabbá a 2024-ben megújult New Holland T7 HD traktorokat?
A New Holland traktorok Heavy Duty kivitelben elérhető modellkínálatát 2024-ben bővítette ki a gyár. A teljesítményt úgy növelték egészen 340 LE-ig, hogy a gép Székely Gáborék 310-es modelljével egyező alaptulajdonságai – 2995 mm-es tengelytáv, a 16 tonnás maximális önsúly és a kiváló fordulékonyság – nem változott.
- Az erőgépek FPT Industrial ECOBlue™ HI-eSCR 2 Stage V NEF erőforrásaiban ott van az erőtartalék a dombvidékeken végzett talajmunkákhoz is.
- A hosszabb üzemórákat a 630 literesre növelt üzemanyagtartály és a 750 üzemórásra kitolt szervizintervallumok teszik még kényelmesebbé.
- A munkagépek vezérlését terhelésérzékelős (CCLS), 220 liter/perc teljesítményű hidraulikaszivattyú biztosítja.
- A kezelést pedig kézhez tervezett Side Winder II. kartámasz és érintőkijelzős monitorok könnyítik meg a rugózott, továbbfejlesztett zajszűréssel ellátott fülkében.
New Holland CX6.90 kombájn – több munkát bír, mint amit ígérnek
A New Holland kombájnokkal a TX sorozattól a 6090-eseken át vezetett az út az új CX6.90-esig Székely Gábor és családja gazdaságában. Mióta az első évben – idestova hat éve – az AGROTEC Magyarország Kft. szakemberei elhárítottak egy gyári hibát a CX 6.90-esben, a kombájn a tervezett éves 500 hektár helyett 800 hektár környékén teljesít, tulajdonosai legnagyobb megelégedésére.
„A nagyjavítás óta rendkívül megbízható ez a kombájn, meg vagyunk elégedve a munkájával, két évvel ezelőttig évente 800 hektáron arattunk vele. A munka minősége, a gép fogyasztása egyaránt tökéletes, a normál kopó-fogyó alkatrészek cseréjét leszámítva semmi teendőnk nem volt vele. Vettünk hozzá egy flexibilis vágóasztalt a szója miatt, gyönyörűen dolgozik ilyen téren is, a munkája alapján egészen biztos vagyok abban, hogy a következő kombájnunk is New Holland lesz.”
Mi teszi kiemelkedő munkabírásúvá az újgenerációs New Holland CX 6.90-es kombájnokat?
- A 606 mm-es átmérőjű cséplődobbal szerelt betakarítógépekben mindent a kényelmes és gyors munkavégzéshez terveztek. A kezelő a fülkéből állíthatja a dobfordulatot és kosárhézagot, a különböző termények között átállás idejét minimalizálták a gépeknél.
- Az új kombájnmodelleket háromlépcsős – Triple-Clean – tisztítórendszerrel szerelik. Az új légcsatornának köszönhetően a pelyva és törek nagy része már az előkészítő asztalon távozik – ez a megoldás 15%-kal javítja a gépek teljesítményét.
- A továbbfejlesztett rostaszintező rendszerrel dombvidékeken is problémamentes a munka. A SmartSieve rendszer mindkét irányban képes 25%-os dőléskompenzációra, a rendszer automatikusan kikapcsol sík talajfelszínen haladva.
AGROTEC Magyarország Kft. – minden plusz mozgósítva a gazdákért, ami egy hivatalos márkakereskedőnek jár
Stefák Szabolcs, az AGROTEC Magyarország Kft. területi gépértékesítője kiemeli, hogy a partnerek tehermentesítéséhez a mostani kiélezett gazdasági viszonyok között folyamatosan fejlesztik a hivatalos magyar márkakereskedő szervízhátterét.
„A mezőgazdasági gépek forgalmazásának alapvetése a professzionális szervizháttér és a gyors alkatrészellátás biztosítása. Országos lefedettséggel dolgozunk partnereinkért, közvetlen alkatrészbeszállítással a CNH csoport európai gyáraiból és raktárbázisaiból. Országosan 85 szervizautóval tesszük gördülékennyé a munkát, központi raktárkészletünk pedig mindig alkalmazkodik az adott terület gépállományához. Pályázatok terén ugyancsak mindent lefedő kényelmi megoldásokat biztosítunk, a pályázatírástól az ideális gépfelszereltség kiválasztásán át az üzemben tartásig mindent megoldunk partnereinknek – elég hozzá egyedül a területileg illetékes gépértékesítő telefonszámát ismerniük.”
CTA
Hatékonyságnövelésre termett megbízható mezőgazdasági gépeket keres? Válassza a New Holland traktorokat, kombájnokat a magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft.-től!
Hirdetés
Címkék: AGROTEC Magyarország Kft., new holland, traktor, kombájn
Weidemann T6025 teleszkópos rakodó – Ember, gép és szerszám ...

Megjelent Magyarországon a kiskérődzők pestise

Változás az AXIÁL Kft. vezetőségében: Holán Balázs csatlakozik ...

Korai Pioneer® kukorica hibridek nagy termésátlaggal

Magas olajsavas koncentráció jelentősége napraforgóban

A KWS nem csak zsákban méri a kukoricahibridjeit

Junkkari direktvetőgépek – Bővítés a precizitás, pontosság és a ...

A szőke szépség (2. rész) – Haflingi ló felvezetésben, ...

Pöttinger Plano VT 6060 – A teljes keresztmetszetű ...

Mi történik télen a repcetáblákon?