
PreGa 2015 – A precíziós gazdálkodás nyújtotta lehetőségek
Egyéb - 2015.04.27
A precíziós gazdálkodás olyan lehetőség a magyar agrárium számára, amelynek segítségével gyorsabban csökkenthetjük a világ élvonalával szembeni lemaradásunkat. Szerencsére a hazai gazdák is felismerték ennek jelentőségét, és egyre többen hajlandóak beruházni annak érdekében, hogy a modern technológia révén hatékonyabbá tegyék termelésüket és csökkentsék költségeiket. A jövőben lapunk is kiemelt figyelmet szentel e területnek, hogy beszámoljunk olvasóinknak a legfontosabb eseményekről és újdonságokról.
Márciusban első alkalommal rendezte meg az Agroinform.hu, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Kecskeméten a PreGa Konferenciát, amelyen a precíziós gazdálkodás és az informatika kiemelt szereplői tartottak gyakorlatorientált előadásokat. A talaj változatosságát figyelembe vevő agrotechnikai beavatkozások, vagyis a helyspecifikus mezőgazdaság közel két évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon, de igazából a műholdas helymeghatározás elterjedésével vált szélesebb körben ismertté és alkalmazottá.
Robotizált jövő
Sokan úgy tekintenek a precíziós gazdálkodásra, mint egy hosszabb folyamat végállomására, pedig inkább csak egy köztes fejlődési fázisról van szó, amely néhány évtized alatt a teljesen robotizált mezőgazdasághoz vezet el bennünket. Ma még azonban az út elején járunk. „Gyerekcipőben jár az információtechnológia, de fontos beszélni róla, és alapvető cél, hogy mindezt a vidékfejlesztési és agrártámogatási rendszerbe is be lehessen illeszteni” – mondta Gyuricza Csaba,
a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal új elnöke a konferencián, ahol kiemelték: a precíziós gazdálkodás elterjedését a gazdálkodók szemléletváltása segítheti leginkább, nekik kell felismerniük és megtapasztalniuk, hogy a rendszeres, pontos mérések, illetve az ezekre alapuló elemzések tehetik még hatékonyabbá a termelésüket. Ennek különösen nagy jelentősége van napjainkban, amikor az egyre gyakoribb időjárási szélsőségekkel küzdve kellene egyre nagyobb termésátlagokat elérni. A legnagyobb csáberőt a bizonyítható költségcsökkenés jelentheti a gazdák számára. A gépek pontosan tervezett útvonalon, a legoptimálisabb üzemelési körülmények között mozognak a földeken. A vetésnél milliméterre pontosan be lehet állítani, milyen mélységbe kerüljön a mag, ami homogénebb kelést, jobb gyökérképződést, majd erőteljesebb, egészségesebb növényt eredményez.
A drónok vagy a különböző munkagépekre szerelt, illetve fix helyre telepített szenzorok pontosan felderítik a növények fejlettségi fokát, s ezután egy digitálisan generált térkép alapján lehet kijuttatni a növényvédő szert vagy a műtrágyát, akár négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre változó arányban. A precíziós gazdálkodás lényege az okszerűség: mindenből, mindenhová csak a szükségest kijuttatni.
Az infokommunikációs iparág érdekvédelmi szervezetének számító IVSZ szerint már ma sem számít ördöngösségnek, hogy a modern farmerek az informatika és digitális eszközök segítségével állítják össze gazdálkodási terveiket. A hozamtérképek, GPS koordináták és speciális térképjelek alapján a legkorszerűbb traktorokat lényegében az automatika kormányozza, s a gépkezelő feladata gyakorlatilag csak annyi, hogy vigyázzon a járműre. Betakarításkor csökken a szemszállításra váró szerelvények állásideje, hiszen a kombájn számítógépe jó előre jelzést küld a pótkocsis traktornak. Aki pedig munkaidőt spórol, az költséget csökkent. A learatott termény állapotáról is azonnali információt kap a termelő, hiszen a magok nedvességtartalmát másodpercenként több százszor méri meg egy szenzor, s mire a pótkocsi lebillenti rakományát a terményszárítónál, már annak működését is beállítják a számítógépek. Az aratás alatt digitális térképek készülnek, amelyekből a gazda pontosan látni fogja termőföldje adottságait, s rögtön elkészül a következő év tápanyag-utánpótlási terve is. Nincs felesleges vetőmagvásárlás, vegyszerpazarlás, gázolaj-pocsékolás – a takarékosságról szól a jövő.
{guest}
{loadposition popupLogin} {/guest} {!guest} {user_group !10}
Látványos eredmények
A PreGa konferencia főtámogatója az AXIÁL Kft. volt, s ennek megfelelőn a cég több munkatársa is előadást tartott a rendezvényen. Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető – aki egyben a MEGFOSZ elnöke is – elsőként arra a kevésbé ismert tényre hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon jelenleg nagyságrendileg fejlettebb a korrekciós jelekkel való lefedettség, mint a szomszédos országokban, illetve Európa egészében. A technológia mellett ugyanakkor kiemelt figyelmet érdemel szerinte az ember is, aki ezeket a rendszereket kezeli, s a MEGFOSZ ezért is indította el a „Legyél Te is mezőgépész!” kampányát. Umenhoffer Péter, az AXIÁL Kft. marketingigazgatója a cég nemrég átadott, mAXI-NET névre hallgató gép- és eszközfüggetlen RTK-korrekciós rendszerét mutatta be, amelynek stabil hátteret biztosítanak a régóta rendelkezésre álló gépek, munkaeszközök, precíziós készülékek és szervizműhely-kapacitás. Bár gyakorlati bemutatóra nem nyílt lehetőség, Kocsmárik János, az AXIÁL Kft. GPS termékmenedzsere, valamint a cég partnere, Kóbor Szabolcs, a Belvárdgyulai Zrt. műszaki ágazatvezetője igyekezett szemléletesen ismertetni az élesben is kipróbált eszközöket, illetve az azok révén elért számszerű eredményeket.
Míg 2011-ben csupán 100 hektár, ad--dig 2014-ben már 3400 hektár föld tartozott a precíziósan művelt területek közé a Belvárdgyulai Zrt.-nél. Fokozatosan vezették be a modern eszközök alkalmazását a vállalkozásba, és azok rövid időn belül látványos eredményt hoztak. 2013-ról 2014-re a műtrágya-felhasználás 25–30%-kal csökkent, az őszi búza, a repce és a kukorica hozama pedig 12–25%-kal nőtt. A kiegyenlítettebb növényállomány, az egységesebb növényminőség és a hatékonyabb növényvédelem szintén
a precíziós gazdálkodás pozitív eredményei közé sorolhatók, vagyis a legtöbb területen valóban érdemi előrelépés érhető el általa.
A gyakorlatban
A dunaegyházi Haladás Mezőgazdasági Zrt. az elsők között vágott bele a precíziós gazdálkodásba, és lényegében azóta is „együtt tanulják” a technológia működését a magyarországi gépforgalmazókkal. Idehaza a legtöbben alighanem a kalászosok és más gabonafélék termesztésében szereztek komoly tapasztalatokat ezen a téren, a Bács-Kiskun megyei cég viszont burgonyát, gyökérzöldségeket, kifejtőbabot, zöldbabot és más egyéb zöldségeket, hűtőipari termékeket állít elő, de ezek kapcsán is csak pozitív véleményt tudnak megfogalmazni. „Jelenleg a teljes művelt földterületünkön, minden munkafolyamatban a precíziós gazdálkodást alkalmazzuk” – mondta el lapunknak Kecskés Gábor elnök-igazgató.
A talajmintavételt, illetve az alapján a tápanyag-gazdálkodás kiszámítását külsős szolgáltatók végzik, a kijuttatás és a növénytermesztés többi feladata – a talajelmunkálástól a vetésen át a betakarításig – viszont már természetesen a dunaegyházi cégre hárul. A precíziós gazdálkodáshoz a KITE RTK-hálózatát, szisztémáját használják, amely csaknem 100%-os lefedettséget biztosít az ország területén. Érdekesség, hogy a Haladás Mezőgazdasági Zrt. növénykultúráiban vannak olyan termesztési feladatok, ahol a rendszer által nyújtott ±2 centiméteres pontosság sem számít elég precíznek, ezért ott kénytelenek mellőzni az alkalmazását. „A precíziós gazdálkodás bevezetésétől főleg azt vártuk el, hogy időt, pénzt és energiát spóroljunk meg általa, és ez teljesült is – emelt ki néhány lényeges szempontot az elnök-igazgató.
– További előnyt jelent, hogy rajta keresztül még jobban megismerhetjük és kiaknázhatjuk azokat a lehetőségeket, amelyek a szántóföldi termesztésben gépészeti oldalról benne vannak.
A hozamaink emelkednek, a gépkihasználás pedig a korábbinál hatékonyabbá vált. Túl magas a munkaeszközök bekerülési és üzemeltetési költsége ahhoz, hogy egy európai gondolkodású menedzser ne arra törekedjék, hogy a legjobb hatásfokkal üzemeltesse azokat. Hatékonyságban természetesen sohasem lehet elérni a 100%-ot, de mindig lehet jobban csinálni. Mi erre törekszünk, és a precíziós gazdálkodás révén tökéletesebben meg tudjuk valósítani a terveinket.”
{/user_group} {user_group 10} Ide jöhet az előfizetői tartalom!!!{/user_group} {/guest}
Szerző: AgrárUnió ©
Címkék:
Akár 1 milliárd forint támogatás! – Megjelent a ...

Nézzük, hogy miért/mivel vakcináznak itthon a száj- és ...

Társa a bajban és az aszályban is – Vízszivattyúk a STIHL ...

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

Pulsar® Plus-os gyomirtás mesterfogásai

Húsipari innovációk: új kutatás-fejlesztési projekt indul a ...

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Újabb telepeken jelent meg a ragadós száj- és körömfájás

Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, ...

Ajándékozz új külsőt a muskátlinak! – Kreatív kézműves ötletek ...