
Innovatív eszközök a vadgazdálkodásban, vadkármegelőzésben
Állattenyésztés - 2025.07.16
Mezőgazdasági kultúráink védelmében, az azokban keletkező vadkárok megelőzésében, illetve csökkentésében alkalmazható, hagyományosnak mondható védekezési módokról, jogszabályi hátterükről már többször írtam az AgrárUnió hasábjain, a 2024-es és a 2025-ös évfolyamok számaiban. Ebben a cikkben, az eddigiektől eltérően, nemcsak az innovatívnak tekinthető vadkár elleni védekezési módok technikai, jogszabályi hátteréről lesz szó, hanem ezen eszközök vadgazdálkodásban történő felhasználhatóságáról is.
Tekintsük át először a bevezetőben említett eszközöket:
1. Drónok
2. Vadkamerák
a) „Képküldő”
b) Csak memória kártyára rögzítő
3. GPS-jeladók
4. Fészek- és gidamentés eszközei
a) „Hagyományos”: lánc
b) Ultrahangos
c) élőerő, lehetőleg kutyával
Az egyes eszközök természetesen egymást kiegészítve még eredményesebben alkalmazhatóak.
Hirdetés
Drónok
Jogszabályi háttere tekintetében a drónhasználat szabályait az ún. „Dróntörvény”, a „38/2021. (II. 2.) Kormányrendelet, a pilóta nélküli állami légijárművek repüléséről” szabályozza. Ennek köznapi nyelvre lefordított, magyarázatokkal ellátott összefoglalását a szöveg végén található QR-kódokon keresztül olvashatják el.
Drónok szerepe a vadkármegelőzésben
Kamerával felszerelt drónunkkal, vetésterületeinket lerepülve, azonnal észlelhetjük azokat a szakaszokat, foltokat, ahol vadkár jelentkezik. Ellenőrizhetjük vele villanypásztoraink, kerítéseink állapotát, friss vadváltókat találhatunk vele. Ezekre a helyekre felhívhatjuk a vadászatra jogosult figyelmét, aki ide célzottan telepíthet például hordozható magaslest, vagy ülhet ki egyszerűen egy vadászszékre vadkárelhárító vadászatot folytatni. De mi magunk is látjuk, hol kell javítani, vadriasztó szert, eszközt elhelyezni. Őszi vetésű növényeink téli vadkár megelőzése során, a táblánk közelében levő, lombjukat vesztett sűrűket is lerepülhetjük, egy hőkamerás drónnal megállapíthatjuk, hogy abban tartózkodik-e szarvas rudli, vagy vaddisznó konda, ami kultúránkban károsíthat. Ebben az esetben a vadászatra jogosult itt tarthat egy fegyver nélküli „mozgatást”, vagy akár egy nagyvad társas vadászatot is, amennyiben azt a hatóságoknak bejelenti (a vadászat előtt legalább két nappal) és az észlelt vad még ott tartózkodik.
A drónhasználat a vadkárfelmérésben jelenleg még nem egyértelműen elfogadott, saját véleményem szerint arra erősen korlátozottan alkalmas.
Tevőlegesen is alkalmazhatjuk a drónt: a növénykultúrában tartózkodó vadra rárepülve, azt a neki „fenntartott” élőhelyére terelhetjük vissza, esetleg kiegészítő, riasztó hanggal is besegítve.
Speciális eset a napraforgóban okozott nyúlkár: éjszakai repüléssel remekül felmérhető, melyik táblán mennyi nyúl van, egyáltalán van-e számottevő nyúlállomány a napraforgóban, nem galamb vagy barkó-e a kártevőnk! Fácánkárok (például kukorica vetésekor) bizonyítására is használhatjuk, a felvételen GPS-koordináta és időbélyegző használatával.
A drónhasználat a vadkárfelmérésben jelenleg még nem egyértelműen elfogadott, saját véleményem szerint arra erősen korlátozottan alkalmas.
Hirdetés
Drónok a vadgazdálkodásban
1. Állományszámolás
2. Hajtások előkészítése, levezetése
3. Vadmozgás, élőhelyhasználat
4. Vadkárcsökkentés
5. Jogsértések felderítése
A vadállománybecslés helyett nem véletlenül használtam a -számolás szót. A hagyományos, például szimultán számolásokon alapuló becslési módszer helyett, hőkamerás drónokkal, egyidejű repüléssel, nagyon pontosan meg lehet határozni egy tél végi időszakban a területen tartózkodó vad létszámát. Nagyvad esetében különösen, de apróvadnál is jól használható, a megfelelő napszakban a megfelelő vadfajra.
Hajtások előkészítése során, az egyes sűrűk lerepülése során láthatjuk, hogy melyikben tartózkodik az adott időszakban vad. Ha készítünk több hajtástervet, az aktuális beálló sűrűkre vonatkozót osztjuk ki vadászat előtt, és azt hajtjuk végre. A vadászat során figyelhetjük a vad mozgását, kényszerváltókat, menekülőutakat fedezhetünk fel, amit később, következő vadászatokon vagy akár a hajtók irányításában felhasználhatunk. Nem utolsósorban, a hajtásban megsebzett, de nem helyben maradó vad megtalálásában, lőtt vad összeszedésben is nagy segítség egy hőkamerás drón.
A vadmozgás, élőhely használat, ehhez kapcsolódóan a táplálékpreferencia monitorozásában történő felhasználást, úgy gondolom, felesleges részletezni.
A vadkárcsökkentésben a drónok szerepéről fentebb írtam.
Hirdetés
A jogsértések felderítése kapcsán, az illegális agancsozók, vagy éppen az orvvadászok valós idejű felderítése, mozgásuk követése, autójuk típusának, színének, rendszámának megállapítása, a rendőrségnek való azonnali megadása kiváló eszköze egy, a hivatásos vadász szakszemélyzet és a rendőrség által végrehajtott, koordinált akciónak. De használhatjuk a drónt illegális fakitermelés, falopás felderítése során is, ahogy akár mezőgazdasági terménylopás esetében is.
A drónhasználati szabályokról: https://myactioncam.hu/2024-dron-szabalyok-friss-informaciok-a-dronhasznalathoz-312
Dróntörvény és kötelező felelősségbiztosítás: https://helloroar.hu/blog/dron-torveny-kotelezo-felelossegbiztositas/
Vadkamerák
Ezek többnyire állandó telepítésű, helyhez kötött eszközök. A vad mozgásáról kaphatunk általuk információkat, egy adott helyen (szóró, váltó, dagonya, mezőgazdasági terület) milyen vad, milyen időszakban, milyen létszámban, ivararányban, korosztályi összetételben jelenik meg, milyen rendszerességgel stb. A drónokkal szemben, ezeknél az eszközöknél nem rendelkezünk a nagyobb területek egyidejű megfigyelési képességével, viszont az adott terület állandó szemmel tartását teszik lehetővé.
GPS-jeladók
Ezek az eszközök általában nyakörvekbe építve, napi megadott rendszerességgel (például óránként, naponta egyszer vagy kétszer) küldenek GPS-koordinátát a nyakörvet viselő egyed helyéről. Ezzel, különböző állománycsoportok egyedeire felszerelve felmérhetjük az adott faj különböző ivarú, korcsoportú állományainak jellemző élőhelyhasználati, táplálkozási, mozgási szokásait, nyilván megfelelő mintaszámú egyed és jeladás, elegendő időtartam esetén. Marginálisan akár még a vadkár mérséklésére is használható. Amennyiben ez a kutatásunk eredményét nem befolyásolja negatívan, a több napja a kukoricatáblában tartózkodó vezértehén által vezetett rudlit a táblából kimozdíthatjuk.
Fészek- és gidamentés eszközei
Főleg kaszálással zölden betakarított növénykultúrákban van jelentősége, amikor is a magas növényzetben elrejtett, a biztonságot a mozdulatlan lapulásban megtalálni vélő, nehezen észrevehető őzgidák, földön fészkelő madarak és azok fészekalja van nagy veszélynek kitéve.
Ezeknek a felderítésére kiváló eszköz a drón, akár hagyományos, de még inkább hőkamerával szerelve. A felderített, mentendő állatok GPS-koordinátáinak megadásával a rejtőzködő gida kimenthető, a fészek helye kijelölhető, a gép számára kikerülhető.
Hirdetés
A hagyományos vadriasztó lánc a traktor vagy a kasza előtt, főleg a nagy sebességű, nagy munkaszélességű, a kaszákat elöl hordó gépcsoportok esetén gyakorlatilag haszontalan.
Az ultrahangos vadriasztó készülékek ezeken az eszközökön valamivel talán hatékonyabbak, a fészken ülő madarat, vagy a gidát vezető sutát, malacokat vezető kocát korábban riasztják, de hatásuk sajnos nem érvényesül a már elfektetett gidák, fészekben maradt tojások, fiókák, lassabban mozgó, apró csibék esetén.
Az élőerős felderítés, a táblák kaszálás előtti, kutyás átfésülése is hatékony lehet, elegendő számú résztvevővel. Ennek hátránya lehet a terményen átgyalogló embertömeg általi taposási kár, valamint a végrehajtás időigényessége.
Nagyon fontos: mielőtt nekilátunk a jogszerűen elvégzendő tevékenységünk végrehajtásának, konzultáljunk – lehetőleg helyi, vagy környékbeli – szakemberrel, a helyi vadászatra jogosult(ak) embereivel! A gazdálkodónak sem mindegy, hogy a vadászatra jogosultat be tudja-e vonni ebbe a tevékenységbe, és a vadászatra jogosultnak sem mindegy, mikor indulunk neki a vadászterületen autózni, beszélgetni, drónnal repkedni. A cikkben leírt feladatok, munkák, zömében nem különülnek el élesen mező- és erdőgazdálkodói, valamint vadgazdálkodói teendőkre, köztük jelentős átfedések vannak. Emiatt hasznos, ha ezeket a különböző gazdálkodói körök összehangoltan, közösen, egymást segítve, kiegészítve végzik!
Mielőtt nekilátunk a jogszerűen elvégzendő tevékenységünk végrehajtásának, konzultáljunk szakemberrel, a helyi vadászatra jogosult(ak) embereivel!
Szerző: Darányi Zsolt
Címkék: vadkár, vadgazdálkodás, drón
Újabb két borvidéken igazolták a szőlő aranyszínű sárgaság ...

A kalcium szerepe a talaj-növény rendszerben

Csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a ...

Jól választottam vetőgépet! – A Junkkari T300 direktvetőgép

Nyúlhús – az európai minőség, amit a család együtt élvezhet

Precíziós gyomirtás a gyepgazdálkodásban fapados áron: új ...

Hiánypótló alkotás született a precíziós gazdálkodásról

Vadászati károk – Alapfogalmak, kárleírások

A mezőgépek veteránjai – H.S.C.S. magajáró lokomobil

Újabb halasztás az EUDR alkalmazásában