Új utakon a Szent István Egyetem

Mintegy 15 000 hallgatójával a Szent István Egyetem Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lett, és hosszabb távon Európa és a világ élvonalába törekszik. Szervezeti felépítése a legjobb agrárképzést nyújtó külföldi egyetemek mintái nyomán jött létre, és megújul az oktatási tartalom is. Az átalakítással azt szeretnék elérni – közölte Nagy István agrárminiszter Gödöllőn egy MTI-hír szerint –, hogy egyre több fiatal akarjon agrármérnök lenni, „elhivatott szolgája” a magyar mezőgazdaságnak. A miniszter szólt arról, hogy az integrációba nemcsak egyetemeket, hanem agrár-kutatóintézeteket is bevontak, így késztetve az oktatókat és kutatókat a gyakorlati problémák közös megoldására. Az integráció következő lépéseként a Szent István Egyetem intézménycsoportja 2021. január 1-től alapítványi fenntartással működik.


QS-rangsor: felkerült 
a listára a SZIE

A világ egyik vezető globális felsőoktatási listája a QS-rangsor, amelyet 2004 óta évről évre összeállít a brit Quacquarelli Symonds. A júniusban közzétett 2021-es QS World University Ranking ranglistára első ízben került fel – a 801–1000. helyen – a Szent István Egyetem. „Újabb QS-siker: ötödik legjobb magyar egyetem a SZIE” – adta hírül honlapján, a szie.hu-n az intézmény: „A Szent István Egyetemen 100 hallgatóra 9,8 oktató jut, míg a világátlag 8,1, valamint a nemzetközi hallgatók aránya 14,4%, míg a listán szereplő intézmények átlaga 10,6%. Ezzel az oktatók és hallgatók arányát tekintve a 394., a nemzetközi hallgatók aránya alapján pedig a 433. helyre sorolták az intézményt, így ezek az egyetem legerősebb mutatói.”

Gyakorlatias, piacképes tudás

Prof. Dr. Gyuricza Csabát, az új egyetem megbízott rektorát az integráció első lépéseiről, a képzési helyekről kérdeztük.

 – Ötcampusú szervezetként létrejött az új intézmény. Az egyetem hogyan készül most arra, hogy magánalapítványi működésre térjen át 2021. január elsejétől? Hol tart ez a munka?

 Prof. 
Dr. Gyuricza Csaba rektor

– A Szent István Egyetem 2021. január 1-jével alapítványi irányítás alá kerül, és nyugati egyetemek mintájára intézeti modellt vezetünk be. Ezzel párhuzamosan a jelenleg közalkalmazotti státuszú munkatársaink a Munka Törvénykönyvének hatálya alá tartozó munkavállalói státuszba kerülnek. Az alapítványi működésre való áttérés keretében többek között kidolgozzuk az intézményi stratégiát, valamint az egyes képzések fejlesztésének és modernizálásának irányvonalát, struktúráját, meghatározzuk a fejlesztés irányait és a szükséges beruházásokat, amelyek akár már jövőre is megindulhatnak. Továbbá elkezdődött a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ integrációjának előkészítése is. Nem titkolt célunk, hogy az átalakítással átfedésektől mentes, egymást kiegészítő, hatékony intézményrendszert hozzunk létre, amelyben a hallgatók világszínvonalú, tudományosan megalapozott, gyakorlatias és piacképes tudást kaphatnak, az oktatók megbecsülésnek örvendhetnek, és a hivatásuknak tudnak élni.

 – Az érintett képzési helyek az integráció munkafolyamatában hogyan vesznek részt?

 – Hasonlóan az augusztus 1-jei integrációt megelőző helyzethez, ez alkalommal is megalakultak a különböző funkcionális  – például jogi, gazdasági, HR, kommunikációs – munkacsoportok, melyekben mind a központi szervezeti egységek, mind a campusok fő­­igazgatói és munkatársai részt vesznek. Az előttünk álló három és fél hónapban nagyon sok feladatunk van az integrációval és az alapítványi átállással kapcsolatban, de bízom a kollégáimban, hogy ugyanúgy helytállnak, mint az előző félévben.

 – Többször elhangzott, hogy a gödöllői központú, új intézménycsoportban megmaradnak a vidéki képzési helyek, és ezeket fejlesztenék is. Mire számíthat e tekintetben Kaposvár, Keszthely, Gyöngyös, Szarvas?

 – Fontos számunkra, hogy a jelenlegi képzési helyek megőrizzék jelenlegi szerepüket, s ennek érdekében nemcsak 
a központi Gödöllői Campuson, hanem 
a többi képzési helyen is tervezünk beruházásokat, fejlesztéseket. Az augusztus 1-jei integrációt követően egyébként minden csatlakozó képzési hely megőrizte 
a portfólióját, a jövőben azonban az egyes műszaki és gazdasági területek nagyobb súlyt kapnak majd az agrároktatásban is, tovább erősítve az egyetem multidiszciplináris jellegét.

Az agrárpálya inkább életforma

Dr. Harcsa Attila agrármérnök, a Szendrői Gazdaság Kft. ügyvezető igazgatója gyakorlati szakemberként mondta el véleményét a magyar agrár-felsőoktatásról.

 – Milyennek látja a hazai agrárképzést, miként vélekedik a mostani integrációról, a fiatalok érdeklődéséről?

Dr. Harcsa Attila agrármérnök

 – Úgy látom, hogy a hazai agrár-felsőoktatás is ugyanazokkal a gondokkal küsz­­ködik, mint a felsőoktatás egésze – de­­mográfiai okokból csökkenő hallgatói létszám, alulfizetett oktatói gárda, gyakorlati képzés lehetőségeinek szűkössége. Azonban ezt még kiegészíti az is, hogy a túlélés érdekében a legtöbb agrár-felsőoktatási intézmény számtalan új szakot indított, amelyre gyenge eredménnyel rendelkező hallgatókat is felvettek, hogy az intézmény – támogatást eredményező – hallgatói létszáma meglegyen. Holott az agrár-felsőoktatásba külföldön elsősorban a gazdálkodók gyermekei járnak, akik át akarják venni szüleik gazdaságát, ezért modern és versenyképes elméleti tudásra kívánnak szert tenni. Nálunk ez még nem alakult ki, de a generációváltással vélhetően ez lesz a helyzet Magyarországon is. Szükséges az elaprózottan, sokszor párhuzamosan működő, különböző színvonalú agrárképzések egyesítése, amihez jó eszköz lehet egy nagy szervezetbe integrálni, azután pedig specifikusan szétosztani a képzéseket a különböző campusok között. Azonban ennek a koncepciónak az életképességét az idő fogja bebizonyítani.

 – A hazai agrár-felsőoktatás egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem megfelelő a gyakorlati képzés. E téren önnek milyen tapasztalatai vannak?

 – Véleményem szerint egyetlen felsőfokú képzés sem tud minden kívánalomnak megfelelő gyakorlati felkészítést nyújtani. Ennél sokkal fontosabb, hogy a végzett hallgatók naprakész elméleti tudással és motiváltsággal rendelkeznek ahhoz, hogy a gyakorlati munkájukkal sikeresen tudjanak integrálódni a munkahelyi közösségekbe, és akár önálló vállalkozást is képesek legyenek indítani. Sajnos az el­­múlt években nem jelentkezett nálunk pályakezdő friss diplomás agrárszakember, így e téren nem rendelkezem meghatározó tapasztalattal. Azt viszont meg kell említeni, hogy az agrármérnökképzés jellemzően sokoldalú szakembereket ad, akik a legtöbb munkaterületen meg tudják állni a helyüket.

 – Az idei adatok azt mutatják, hogy az ag­­­rárképzésben a jelentkezések száma 40 szá­­­­zalékkal csökkent. Meglátása szerint miért kevéssé vonzó a fiatalok számára az agrárpálya?

 – Az agrárpálya sokkal inkább életforma, mint szakma, ez elsősorban az állattenyésztésre igaz, a növénytermesztésben pedig a gépesítettség miatt van szükség jóval kevesebb szakemberre, mint évtizedekkel korábban. Így nem csoda, hogy kevesebben választják ezt a képzést. Azonban az ismerősi körből és saját példából is tudok erre ellenpéldát mutatni, a saját fiam például szintén agrárvonalon tanul 
a felsőoktatásban, hiszen ha át akarja venni a családi vállalkozást, akkor szükséges ilyen irányú képzettséggel rendelkeznie.

Fontos, hogy a végzett hallgatók naprakész elméleti tudással és kellő motiváltsággal rendelkeznek ahhoz, hogy a gyakorlati munkájukkal sikeresen tudjanak integrálódni, és akár önálló vállalkozást is képesek legyenek indítani. 

Az agrárképzés helyzete az oktatásügyi szakember szerint

Hol tart, milyen gondokkal küzd jó ideje a hazai agrároktatás, miként látják a helyzetét oktatásügyi szakemberek? A Gazdálkodás című agrárökonómiai tudományos folyóirat 2017 őszén vitát indított az agrároktatásról. Ehhez kapcsolódott 2018-ban az a hozzászólás, amelyet dr. Kapronczai István jegyzett. Ebből való a következő részlet.

„A folyamatosan változó társadalmi hatások megszabják az agrároktatás kereteit, ezért nincs értelme az évtizedekkel ezelőtt bevált gyakorlatokkal példálózni: a mai viszonyokhoz kell alkalmazkodni. A társadalmi környezetet nem fogjuk tudni megváltoztatni, azokat elfogadva kell a jövőt tervezni és építeni. A hallgatói színvonallal kapcsolatban vizsgáltuk az egyetemek, főiskolák bemeneti oldalán a romló minőséget, amihez hasonlóan a szakiskolák is egyre gyengébb tudású, mentálisan felkészületlenebb tanulókat kapnak. Megállapítottuk, hogy az »eredendő bűnt« a családok szerepvesztése jelenti. Az oktatók kiválasztási rendszere nem minden esetben a legtehetségesebb, legszorgalmasabb, legelhivatottabb jelölteknek kedvez. Növeli a gondot, hogy a »főállású« oktatók jelentős hányada anyagi igénye kielégítése érdekében mellékállásokat vállal, amelyek sokkal inkább vannak aktivitásuk fókuszában, mint az oktatás a munkahelyen. A képzés prioritásait vizsgálva arra a megállapításra jutottunk, hogy a szemlélet, a készségek, a kreativitás fejlesztését célszerű a középpontba helyezni. Fel kell készíteni a hallgatókat, tanulókat a kialakult helyzetekre, 
a változásokhoz való gyors reagálásra, a stressz- és a sokkhatásból való gyors felépülésre. Mi is azokkal értettünk egyet, akik szerint a bolognai rendszerre való átállás – elsősorban a nem kellően átgondolt előkészítés következtében – sok visszásságot okozott a tantárgyszerkezetben. Elemzéseink alapján a legsúlyosabb problémának a képzés és a gyakorlat közti mély szakadék bizonyult. A kézirat készítése során az agrároktatás kutatási hátterét is elemeztük. Megállapítottuk, hogy nemzetközi összevetésben is versenyképes felsőoktatás csak akkor lehetséges, ha az oktató maga is színvonalas kutatómunkát végez. Az egyetemeken, főiskolákon az alkalmazott kutatásnak célszerű prioritást biztosítani.”

(Kapronczai István: A hazai agrárképzés korlátai – Gazdálkodás. 62. évfolyam, 5. szám, 2018)

Szerző: AgrárUnió