Emelhető a haszonbérleti díj
Agrárgazdaság - 2016.11.03
Legutóbb ez év tavaszán írtam önöknek a termőföldek haszonbérlete esetében a haszonbérleti díj emelésére vonatkozó új szabályokról. Akkor viszonylag „csendben” fogadták az új szabályokat, azóta viszont eltelt annyi idő, hogy az állami termőföldek esetében az új tulajdonosok élesben gyakorolnák törvény adta jogukat, illetve a haszonbérlők megpróbálnak ellene védekezni.
Tisztelt Látogatónk!
A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!
Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.
Belépés
Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!
Ezért és mert rengeteg megkeresést kapok pró és kontra, arra gondoltam, talán mindkét félnek segítséget jelenthet, ha összeállítok egy kis „sorvezetőt”, és megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba.
A földtulajdonos érdeke
Dr. Jobbágy Krisztina
Az első és talán a legfontosabb tanács azoknak az új tulajdonosoknak szól, akik most vásároltak állami földet: nézzék meg és olvassák el alaposan az NFA által korábban megkötött haszonbérleti szerződés(ek)et! A szerződésben foglaltak ugyanazzal a tartalommal érvényesek az új tulajdonosra is, mint a régire, illetve a haszonbérlőre. Nem lehet azért haszonbérleti szerződést felmondani, mert új tulajdonos lépett az előző helyére. A haszonbérlőnek nem kell tudnia róla, hogy ki az új tulajdonos, sőt nem is kötelessége az új tulajdonost megkeresni.
A legalább tízéves időtartamú haszonbérleti szerződés esetében élhet a tulajdonos a haszonbérleti díj emelése kezdeményezésének jogával, a szerződéskötést követő öt év elteltével – ha a haszonbérleti szerződés időtartama meghosszabbítás folytán éri el a tízéves időtartamot, a meghosszabbítás időpontjától számított öt év elteltével –, majd az első kezdeményezést követően ötévente kezdeményezheti a haszonbérleti szerződés módosítását a haszonbérleti díjnak (a díjeltérés bejelentésének időpontjában) a helyben szokásos piaci haszonbérleti díjra módosítása érdekében, feltéve hogy a haszonbérleti szerződés időtartamából legalább még öt év hátravan.
Címkék:
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
Károsítók a szántóföldön (6. rész) – Augusztus vége-október ...
A jövő klímabajnoka a múltból: Miért ültessünk újra ...
Kitörési pontok 1. rész – Savófehérje
Harmadával csökkent a hazai vágósertés termelői ára
Melyik gumicsizma való melyik mezőgazdasági munkához?
Szója és prémium kalászosok: négy helyszínen mutatják be a ...
Új AMAZONE Teres 300 Onland függesztett váltva-forgató eke
Az őszi káposztarepce talajelőkészítésének és vetésének ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...