
Ötös lottó: őrület, hogy nem tudják elvinni a főnyereményt, már 3,3 milliárd forintot ért a telitalálat
Hírek - 2023.03.11
Itt vannak a 10. hét nyerőszámai, amelyekkel 3,3 milliárd forintot kaparinthatott meg egy szerencsés magyar játékos. Vajon meddig halmozódik még a főnyeremény?
Ünnepelt ezen a héten a Szerencsejáték Zrt., hiszen 66 esztendeje, 1957. március 7-én indult el Magyarországon az Ötös lottó. Most szombaton pedig a játék történének hetedik legnagyobb jackpotjával, 3,3 milliárd forinttal várta a játékosokat – olvasható az MTI hírében.
Nem csoda, hiszen 19 sorsolás óta nem akadt 5 találatos szelvény, de ez még semmi a hazai rekordhoz képest, ugyanis a leghosszabb halmozódási időszak 39 hét volt. A játékosoknak vigaszul szolgálhat, hogy a 4-esek legalább jól fizetnek, amikor ilyen magas a főnyeremény, a múlt héten például fejenként bő 1 millió forintot.
Az Ötös lottó története során eddig 45 játékos vált milliárdossá, és meghaladta már az ezres nagyságrendet az 5 számot eltaláló milliomosok száma is. Az eddigi legnagyobb nyereményt 2020-ban jegyezték fel, akkor
bő 6,4 milliárd forinttal lett gazdagabb egy szerencsés magyar.
Kezdetben a lottószelvények kiértékelésén több százan dolgoztak, egy fő 8 óra alatt átlagosan 22 ezer szelvényt vizsgált meg az úgynevezett kiértékelő karton segítségével. Míg az első sorsoláson másfél millió szelvény vett részt, addig az 1970-es években már hetente átlagosan 7-8 millió szelvényt értékesítettek.
A legtöbb 5 találatos 1990-ben született, azon a sorsoláson 13 nyertes szelvényt találtak, amelyből 10-nek ugyanaz volt a tulajdonosa. Egy villanyszerelő pedig 1963-ban százegy szelvénnyel játszott, és a jackpotot ugyan nem vitte el, de a 11 darab négytalálatos, a 60 darab háromtalálatos és a 30 darab kéttalálatos összesen egymillió-hatvanötezer forintot jelentett a játékosnak.
De lássuk, mire mentek a fogadók a 10. héten, hiszen március 11-én, 2023 tizedik hetében is megtartották a szokásos szombat esti Ötös lottó sorsolást, amelyen a következő nyerőszámokat húzták ki:
25, 40, 48, 68, 82
Telitalálatos szelvény ismét nem akadt, így a jövő héten már 3,484 milliárd forint lesz a főnyeremény!
A többi nyeremény pedig így alakult:
A 4-esek nyereménye 3 176 940 Ft.
A 3-asok nyereménye 27 535 Ft.
A 2-esek nyereménye 3010 Ft.
Joker:
4 3 0 2 2 2
Volt telitalálat! A nyereménye 77,7 millió forint!
(Fotó: Abbie Fyre/Pixabay)
Címkék: ötös lottó, sorsolás, magyarország, nyerőszámok, március 11, milliárd, nyeremény, szerencsejáték
Természetes megoldásokkal a víz megtartásáért – Válasz az ...

Víztakarékos öntözési megoldások? Megéri váltani, itt vannak ...

„A Cimbria nagyon megbízható” – Zöldmezős beruházás, minőségi ...

Szívügyük a mezőgazdaság – BASF-NAK kerekasztal a ...

Sekélyműveléstől terminálásig a HORSCH ajánlásával – ...

Mezőgazadasági vadkárok megelőzése, csökkentése, különböző ...

Pöttinger 2in1 – TERRIA szántóföldi kultivátor és AMICO F ...

Kivételes kényelem, intuitív irányítás, intelligens ...

Nagyszabású fejlesztés kezdődött a Boronka-melléki ...

XIV. Sumiversitas – a hagyomány kötelez